Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
nek pedig 1756-ban „Akasztófa megye” a neve (22.937). Mindez arra mutat, hogy általános szokás volt a kivégzőhelyeknek a határon való elhelyezése. De tényleges ítéletvégrehajtásokról is tudunk, amelyeknek a „valóságos határ” volt a helyszíne. így például 1754-ben, Kaposvár és Toponár határának a vizsgálata során a tanúk azt a dombocskát mondják határnak, ahol az előző évben két rabot lefejeztek (19.837). 1765-ben, Őrei és Taszár többször említett nagy határperében pedig minden kihallgatott tanú ugyanazt vallja, amit az 50 éves mosdósi Gál János: hogy „egy gonosz tévő ráczot, ki Orcziból való volt, meg fogván Taszárra vittek be, s ott meg kötözvén, arra sententiázták, hogy ki vitessék a határra, s ottan ölettessék meg, a mint is eőtet ki vezetvén, mint hogy orczi volt, az orczi előbb mondott bikkfa határhoz vitték s ott fej it vévén, el is temették” (Met. 49/a.). Jellemző, hogy a tanúk már azt sem tudták, hogyan halt meg a rác (egyesek szerint agyonlőtték, mások szerint lefejezték, de volt, aki úgy tudta, hogy agyonverték), a kivégzés helyére, az igaz határra azonban valamennyien jól emlékeztek. A halállal való „határcsinálásra” is vannak somogyi példák, még ha ezekben egy kissé már elhomályosult is a fogalom eredeti értelme. Egy tapsonyi határügy kapcsán az egyik tanú saját bevallása szerint a következőket mondta annak, aki a disznókat elhajtotta: „láttya kegyelmed ezt a disznó lábat, úgy mint egy kis rövid ka,rabin formát tartván az kezében, de nem azért hoztam, hogy én ezzel valakinek határt keressek és meg ölessem magamat...” (13.545). A szavakat egy másik jegyzőkönyv - amelyet Tótszentgyörgy és Fernafa határvizsgálata során vettek fel - teszi világossá. Ebben a második tanú, a 70 éves poklosi Szabó Pál elmondja, hogy amikor a határt vitató szentgyörgyiek elfogták és falujukba kísérték őt, az általuk igaznak tartott határhoz érve „az említett Tóth Marczinnak fia egy karót a kertből ki törvén, Susák Jánosnak néki fogta, mondván: mindgyárt agyon ütlek, fényé teremtette, te mutacz határt” (32.1262). A „határ keresés” és a „határ mutatás” nyilvánvalóan hasonló jelentésű fogalmak itt, s arra utalnak, hogy milyen szorosan összefonódott a határ az erőszakos halállal. __ _ ____ Igen gyakran találkozunk Somogybán is sírokkal, mint határjelekkel. Ezek emlékét általában a „-temetés” utótagú földrajzi .nevek tartották fenn, bár olykor más formában is febukkannak. Lappa, Kér és Örs határa például az 1735-ö’s vizsgálat szerint a „régi temető helynél” találkozik (5.238). 1753-ban pedig a Szentmiklós és Gyöngyöspuszta közötti határt a gyöngyösi folyás mellett lévő, úgynevezett pogány hányások jelölték, amelyek szintén lehettek régi sírhelyele (18.741). Határon fekvő sírhelyre középkori példa is akad megyénkből: Scentaga föld 1295. évben kelt határjáró oklevele szerint az egyik határpont egy nagy, megjelölt tölgyfa Salamon sírja mellett (prope tumulum Solomonis).22 - A továbbiakban adattárszerű felsorolást adjunk azoknak a határon található síroknak, amelyekről forrásaink szólnak. Hajdú temetés: 1742-ben Sárd helység határának egyik pontja (8.352). Czigány temetés: Lengyeltóti egyik határjele az 1730-ban tartott vizsgálat szerint (3.15 5-156). Gyermek temetés: a Csicsó és Szenta közötti határ egyik pontja 1749-ben (14.567). Takács Lajos is említést tesz róla és az ürügyén hoz példát, hogy az „idétlen” (koraszülött, halva született) gyermekeket a határon szokták eltemetni.23 A szokásra e névelőforduláson kívül is van somogyi adatunk. Egy 1720 kö163
