Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
említenek 1761-ben a bizonyságok (31.1242). S valóban, több adatunk is szól arról, hogy a határon engedték csak letelepedni azokat az embereket, akiket valamilyen okból nem fogadott be a falu közössége. Taszár és Őrei 1765-ös határperében egybehangzóan vallják a tanúk, hogy a régi időben tatárság jött erre a földre, s egy Kelemen Mátyás nevű taszári ember csak a határon engedte letelepedni őket (Met. 49/a.). Büssü 1734. évi határvizsgálata során pedig elmondták, hogy a határon lévő forrás mellett telepedtek meg a török háború idején valamely csavargó rácok, akik toivaj.ságból éltek (5.225). Mindkét esetben a letelepedés ténye szolgál tanúbizonyságul arra, hogy a kérdéses hely valóságos határ. A határvizsgálatok során említett vermek, gödrök túlnyomó többsége azonban kétségkívül vadfogás céljára szolgált. 1764-ben Poklos és Tótszentgyörgy határának egyik pontját „Sertés fogó veremnek” nevezték a tanúk és elmondták, hogy volt olyan éjszaka, amikor hat erdeit (azaz vaddisznót) is fogtak benne (37.1518). Viszló és Dióspuszta között „két láczatos farkas gödri” mutatta az igaz határt. Diósd, Szentmárton és Vörösfa határjárása alkalmával több, a határvonalon lévő farkas veremről is tudnak a bizonyságok (3.147). Volt farkasverem Szántód és Kőröshegy (4.194), Iharos és Üllő (14.564) határán, és még sok más helyen szerte a megyében. Felmerül a kérdés: miért pontosan a határon találjuk ezeket a vermeket? Nézetünk szerint ez is a határ „senkiföldje”-jellegének a következménye: mivel a földesúr birtokjoga csakis a helység területére érvényes, az itt elejtett vad nem sérthette azt, a jobbágy szabadon felhasználhatta. - Ezzel a problémával később még bővebben foglalkozunk. A farkasvcrmekkel kapcsolatban azonban fel kell, hogy merüljön egy másik gondolat is, amely már a határokhoz kapcsolódó hiedelmek világába vezet el bennünket. Tudjuk, hogy az úgynevezett szakállas farkas, vagyis a farkas képében megjelenő halott hiedelme az egész ország területéről kimutatható.14 Képzete gyakran kötődik a határhoz, mint a gonosz tartózkodási helyéhez; a Borsod megyei Sajópálfala és Arnót határvizsgálatakor a bizonyságok onnét tudták az igaz határt, hogy ott „holta után meg_égettek egy gulyást, akit szakállas farkasnak mondottak lenni”.15 Ez a hiedelem napjainkig fennmaradt, ha torzult formában is. Egy Dubicsány és Putnok (Borsod megye) határán lévő kőhányásról - anélkül, hogy tudták volna, hogy határpont - a földrajzinév-gyűjtés során elmondták az adatközlők, hogy minden arra járó rá szokott dobni egy követ, annak emlékéül, hogy ott a szakállas farkas megevett egy asszonyt.16 Mindezek alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy a határokon található sok farkasverem esetleg ösz- szefügg a szakállas farkas hiedelmével is. Erre látszik utalni egy 1724-ben Bala- tonberény és Szentgyörgy határjárásában felbukkanó földrajzi név is: a határpontnak mondott „Farkas égető” (2.98). 2. A határ, mint a pásztorok és útonjárók pihenőhelye A kettős határjeleik közötti terület hasznosításának legelterjedtebb módja, amint arra Takács Lajos - saját szavai szerint: hézagos adatok alapján - rámutatott,17 az volt, hogy a pásztorok pihenőhelyéül szolgált. Innét tarthatták legjobban szemmel saját állataikat, de a szomszéd falu állatait is: az utóbbiakat főleg azért, mert a határ megsértése esetén azonnal kivehettek a vámot közülük, vagy a vétkes pásztortól elvett zálog jelentett némi külön bevételt számukra. 1754-ben, Korpád és Lábod határperében mondja el például az egyik pásztor159
