Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Nagy László: A visszafoglaló háború értékelésének változásai a magyar történetírásban és hadtörténetírásban
Az „ősi ellenségünk a német hódító” aktuálpolitikai jelszó átvétele és visszavetítése a magyar történelem régmúlt századainak történetére egyértelműen oda vezetett, hogy a törökellenes harcaink - különösen a tizenhatodik század elejétől vívott küzdelmek - ugyancsak háttérbe szorultak történetírásunkban és had- történetírásunkban.66 Ez érthető is, hiszen az új alapkutatásokra támaszkodni nem tudó történetírásunk mást nemigen tehetett, minthogy átvette az előző korok protestáns - kuruc irányzatának szemléletét, megspékelve azt vulgármarxista szempontokkal. Ennek során többek között „kiiktattuk” XVI-XVII. századi történelmünkből a magyar főurak és nemesek honvédelemben betöltött pozitív szerepét és annak helyébe állítottuk a valóságban így sohasem létezett idealizált „honvédő paraszt” alakját.67 Amely nagybirtokosokat mégsem száműzhettünk haladó hagyományainkból, azokkal „átugrattuk” osztálykorlátaikat - ha már végképp nem kreaálhattunk számukra elfogadható „pedigrét”. Erőszakot véve történelmünkön, annak fő vonalává tettük meg nemcsak a Budai Nagy Antal vagy Dózsa György vezette - ugyancsak vitatható történelmi jelentőségű - parasztküzdelmeket, de a Bocskaitól II. Rákóczi Ferencig terjedő Habsburg-ellenes harcokat is, jóllehet azokat maguk a küzdelmek vezetői is csupán kényszerű, másodlagos fontosságú megmozdulásoknak tekintették a törökellenes harc mögött.68 Az általában piedesztálra emelt Habsburg-ellenes vezetők közül Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király, valamint Thököly Imre szorult háttérbe, amolyan „históriai félárnyékba”.60 Az első minden bizonnyal azért, mert lengyel királyként olyan háborút vívott, amely ma nem sorolható haladó hagyományaink közé; Thököly Imrét pedig a mitizált II. Rákóczi Ferenc ellenérzései taszították a nem frekventált történeti személyek sorába.70 Ebben a történetíró felfogásban természetes volt a török kiűzésének lebecsülő értékelése, tárgyalása. Az első marxista igényű történeti összefoglalásban a több mint 700 oldalnyi összterjedelemből összesen 2 oldal foglalkozik a török kiűzésével - s 2 sor Buda 1686-as visszafoglalásával - szemben például a Rákóczi-szabadságharc 21 oldalnyi terjedelmével. Ez az aránytalanság már önmagában is tükrözi az eltorzult történelemszemléletet, de mégin- kább ha megvizsgáljuk a küzdelem értékelését: „A török kiűzése tehát nem javított a magyar nép helyzetén. A Habsburgok gyarmatosító háborúja még a török uralomnál is kegyetlenebb, pusztítóbb volt.” Ami a török kiűzése után következett, azt így jellemzi a munka: „Magyarország gyarmatosítása.”‘í Az egyetemi tankönyvként is használt kétkötetes „Magyarország története”: „A Habsburgok gyarmatszerző háborúja” cím alatt tárgyalja a küzdelmet, közte Buda 1686-os török uralom alóli fölszabadítását is, szintén fölöttébb rövid terjedelemben. A munka Buda visszafoglalását alapvetően annak tulajdonítja, hogy 1686 tavaszán Oroszország is csatlakozott a Szent Ligához. A háború nyomán, annak eredményeként létrejött állapotokat „a törökénél is kíméletlenebb megszállás”-na.k, és „gyarmatosítás”-nak értékeli. A Buda bevétele utáni hadisikerek fő okának is azt jelöli meg, hogy Oroszország első krími hadjárata olyan jelentős erőket vont el a magyarországi hadszíntérről, hogy a nagyvezér meggyöngült seregével nem tudta megakadályozni „a császáriak további hódításait.”1'1 Hasonló — ha nem is azonos — volt a helyzet ezen időszak magyar hadtörténetírásában is. Az ötvenes évek elején az akkori Honvéd Akadémia számákái.ban is, s amikor kritika alá veszi az ötvenes évek magyar történetírását és hadtörténetírását, ez egyben önkritika is. 142
