Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)

a két falu érdekét vették figyelembe, amely ellen az uradalom, ha nem is meg­győző érvekkel, de azonnal tiltakozott. Sárközy István főszolgabíró válaszleve­lében sommásan az alábbiakkal indokolta a megye határozatát.79 A Göxösgalból Istvándiba vezető postaút módosításával, mindenekelőtt a környék szegény adó­zó népe nyerne, mivel kevesebb utat kellene javítani. De a fuvarozás szempont­jából is hasznos a változtatás, nem is beszélve arról, hogy a nyári betakarítási munkálatokat is megkönnyítené a rövidebb út. Mindez hasznos és előnyös az utazónak, az áruját szállító kereskedőnek, a levelet továbbító postának és a ka­tonaságnak. De a vármegye is kellő haszonban részesül, mivel a közmunkaterhet és a napszámosokat más munkálatoknál vehetik majd igénybe. A rövidebb útnál olcsóbb az építési anyag is. De a rövidebb út a földesurak szempontjából is elő­nyös, mivel a görbe kacskaringós utak keresztül szabdalva birtokaikat, a termé­keny területből többet foglalnak el. A kereskedelmi utak az érintett települések gazdasági fejlődését mindenképpen előmozdítják. A földesúr falusi kocsmájában, bármely utas inkább megpihen, akár éjszakára is, mint az útmenti gyanús külse­jű csárdákban, amely az utasban már eleve puszta látására bizalmatlanságot vált ki. Végezetül az érvek között az is szerepelt, hogy a távolság szempontjából az új út nem hátrányos, mivel az közel épülne, de a gazdaság épületei, a szerszá­mok, a termény is nagyobb biztonságban lenne, a gyújtogatásoknak is kevésbé lesz kitéve, mivel „ott gyülevész és minden jött-ment csavargó nem jár”.80 De miként az alábbiakban láthatjuk, a falvak között is lehettek érdek- ellentétek. 1833. szeptember 2-án a csömendi közbirtokosok panasszal fordultak a főszolgabíróhoz.81 Mindenekelőtt azt kifogásolták, hogy az új postaútnál a szemlét akikor tartották, amikor ők nem lehettek ott, így kizárólagosan csak a niklai közbirtokosság érdekeit vették figyelembe. Már pedig az olyan határozat, amely „egyiknek használ a másik kárával, előterjeszteni nemcsak, hogy meg nem engedi, sőt keményen tiltja ... a közérdek ... az adózó községnek pedig a csiná- lásban nemhogy könnyebbséget szerezne, hanem még inkább nagyobb terhére vá­lik”.82 A közbirtokosok a panaszbeadványban szakszerűen védték álláspontjukat. Nagyon is valószínű, hogy a helyi körülmények ismeretének a hiányában a föld­mérő mérnökök nem rendelkeztek elég információval, így gyakran a jószándék ellenére, ez esetben is, a rosszabbik megoldást választották. Számunkra meglepő, hogy a község vezetői mennyire átgondolták az ügy fontosságát, a helyi és a tá- gabb környék érdekeinek az egyeztetését javasolták. Amíg a földesurak beadvá­nyaikban többnyire az egyéni önző érdekeiket hangoztatták, addig a közbirto­kosok mindig a közösséget képviselték. Jelen esetben arra hivatkoztak, hogy a megye javaslata a központi akaratnak nem felel meg, mivel „a nemzeti csinoso- dás nyilván azt kívánja, hogy az utak, főképp az ország- és postautak mint t. i. ezen kérdéses út, amely is a vidéket a horvát szélekkel, a szüntelen ide-oda való utazásokkal s közösüléssel összekapcsolja, nem a széleken, hanem mindig inkább, amennyire csak lehet, a megyék derekán vitessenek”.83 Márpedig a megye ál­tal javasolt útvonal megvalósítása esetében Fájsz, P.Kovácsi, Libiczkozma, Osz- topán, Kürtös, Sörnye községek, amelyek pedig éppen a postaútnak köszönhették felvirágzásukat, hátrányos helyzetbe kerülnének. Nem is beszélve Csömend és Boronka helységekről, amelyek jóvátehetetlen kárt szenvednének. Kocsmája az úttól távol esve a regále jövedelmet nem tudná biztosítani, de földjeik, rétjeik, valamint erdeik is tetemeis károkat szenvednének. A közbirtokosság tehát a régi út meghagyását javasolta, illetve a fenti szempontok figyelembevételével némi 270

Next

/
Oldalképek
Tartalom