Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)
korrekcióba beleegyezett. Amennyiben a megye nem veszi tekintetbe a közbirtokosság akaratát, az esetben határozottan kijelentették, hogy „a fölsőbb helyekre is folyamodni és orvoslást is keresni maguknak ezennel kinyilatkoztatni kényte- leníttetünk”.84 Bátor és világos állásfoglalás volt ez a falu vezetőinek a részéről, ebben a nyilatkozatban már érződött a reformkor szelleme, a közösségi tudat erősödése, amely az egyéni szűk partikuláris érdekeket igyekezett háttérbe szorítani. A regionális tervet koordináló varasdi főpostahivatal és a megye álláspontja sem egyezett minden esetben. A varasdi főpostahivatal igazgatója 1836- ban — többek között - azt javasolta, hogy az alsó és a felső postautat összekötő új postautat Szigetvárról Hárságyon keresztül kellene Kaposvárra vezetni. A megye a javaslatot nem fogadta el arra hivatkozva, hogy Apátin, Ladon, Kadar- kúton, Bárdon, Mérőn keresztül az út mentén a népes vidéken „igen számosak kik használhatják a postát, holott Hárságyon keresztül .az egy Festetics Lajos táb- Laibíró úron kívül senkinek szüksége nincsen”.85 Az ellenérvek között szerepelt még az is, hogy a megye közepén a földesurak és a kereskedők nagyobb létszámban élnek, következésképpen a kereskedelem előnyeiből többen részesedhetnek. De a hárságyi javaslat ellen szólt, hogy ezen a vidéken az agyagos talaj, főként az esős időkben, járhatatlanná tette az utakat. Ezenkívül a megye által támogatott útvonalon nyolc falu és öt népesebb puszta volt, míg a Hárságy irányában Kis Hárságyon és Antalfalun kívül nem volt lakott település, a sűrű erdő pedig veszélyeztette a biztonságot. A megye vezetői a nagy horderejű útépítési munkálatoknak távlati előnyeit felismerték a törökországi kereskedelmi út építése alkalmából. 1839. február i-i jelentésében Czindrey az alábbi észrevételt tette: „Nagy az ipar mivelt- ség és gazdasági előreléptetés e megyében, de hiába termesztünk, ha termeszt- ményeinket elvinni nem lehet és a kereskedést határaink közt élénkebbé nem tehetjük és így a szorgalomnak megjutalmazását és a jobb lét előmozdítását, főképp ez úttól várhatván .. .”8íi * * * Az 1832-36. évi országgyűlésen részletesen tárgyaltak, mind az utakról, mind pedig a megépítésre kerülő vasútvonalakról. Az országos koncepcióból kitapinthatjuk, hogy a nagy útépítési munkálatokkal kettős feladatot kívántak megoldani. Mindenekelőtt az országnak minden kereskedő városát és a legtermékenyebb országrészeket a fővárossal kívánták összekötni. Ugyanakkor azt is szorgalmazták, hogy a külkereskedelem szárazföldön és az Adriai-tengeren egyaránt hatékonyabb legyen. Ebbe a koncepcióba helyezhető el a megye útépítési tervezete, mivel a megyének két útvonala is jelentős szerepet kapott, az egyik a Pest, Fehérvár, Siófok, Nagykanizsa, Zágráb, Károlyvár útvonal a tengerparttal kötötte össze az országot, a másik pedig a bécsi és az ausztriai piacokat biztosította. 1790-ben mindössze 770 km hosszú kiépített úthálózat szolgálta az országos közúti forgalmat, amely 1850-re már 1770 km-re növekedett. Ebből 656 km a Dunántúlon volt.87 Ennek a fejlődési folyamatnak Somogy megye is a részese volt. A 18. századi lemaradást azonban a vizsgált korszak végéig sem tudta behozni. Amíg az 1784-es zalai útkataszter 21 jelentős utat és útszakaszt sorol fel, addig Somogybán mindössze két utat írtak le.88 Somogy megyét a posta- és kereskedőutakkal sűrűn hálózott Zala, Tolna és Baranya megyék határolták. A közlekedési hálózat tekintetében az elmaradott
