Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Bognár Tibor: A hazai németségre vonatkozó rendelkezések végrehajtása Szulokban 1945 és 1949 között
A HAZAI NÉMETSÉGRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK VÉGREHAJTÁSA SZULOKBAN 1945 ÉS 1949 KÖZÖTT BOGNÁR TIBOR Magyar falvak közé ékelt német településnek: Szuloknak a helyzetét tekinti át vázlatosan az alábbi dolgozat az 1945 utáni történelmi átalakulás sodrában. Olyan községét, amely két évszázados története alatt kitartó munkával viszonylag mostoha természeti adottságok mellett is kiváló eredményeket tudott produkálni a gazdálkodásban, s amelynek népessége is osztozott a magyarországi németek második világháború utáni sorsában kisebb része az őshazába visszatelepítve, nagyobb részének élete pedig a gyökeresen megváltozott körülmények között a demokratizálódó Magyarországon évekig tartó zaklatott állapotok után már a vegyes lakosságú községben folytatódott tovább. A hazai németséggel szemben kialakult hivatalos állásfoglalásokat 1944 és 1949 között számos tényező motiválta. A námetekkel szemben a háború után Európa-szerte megnyilvánuló ellenérzés - amelyet a legtöbb érintett országban a német lakosságnak az anyaországba való szinte teljes áttelepítése követett - természetesen a magyar kormányzat ide vonatkozó rendelkezéseire is rányomta a bélyegét. Bár a hivatalos megnyilatkozások túlnyomó többségükben azt az álláspontot képviselték, hogy tartózkodni kell az egész németséget egy kalap alá vevő kollektív felelősségre vonás elvének érvényesítésétől, a gyakorlatban a sváb név mégis sokáig szinte szinonimája volt a fasiszta, háborús bűnös, volksbundista hazaáruló stb. elnevezéseknek. A német lakosság jogkorlátozásáról kiadott rendelkezéseket pártközi és parlamenti viták előzték meg, amelyekben a kérdés megítélésével kapcsolatban igen erősen differenciált nézetek csaptak össze. A problémát nemzetközi összefüggésben meghatározó Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács és a magyarországi ügyekben illetékes Szövetséges Ellenőrző Bizottság állásfoglalásai sem szolgáltattak biztos alapot a kérdéskör megoldásához. Jól érzékelteti az ellentmondásos helyzetet, hogy a magyar külügyminiszter 1945. december i-én a szövetséges nagyhatalmak budapesti képviselőjéhez intézett jegyzékében azt hagsúlyozta, hogy a magyar kormány meggyőződésével ellenkeznék állampolgárainak tisztán etnikai, származási okok miatti kitelepítése, s hogy a kollektív büntetések mindenféle faját helyteleníti, az 1945. december 29-én megjelent kormányrendelet mégis főleg a nemzetiségi és anyanyelvi hovatartozás alapján határozta meg a német lakosság kitelepítésének alapelveit.1 A Debrecenben ülésező Ideiglenes Nemzetgyűlésen a miniszterelnöknek a tárgyra vonatkozó állásfoglalása, amely tulajdonképpen a hazai németséggel
