Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
T. Mérey Klára: Városiasodó településtípusok a századfordulón (Somogy megye példáján)
el, mert 1842. június 6-án összeült az úriszék. Kaposvár lakosai voltak a felperesek, a pert tehát a város kezdeményezte. A per feltűnően éles hangú volt. Középpontjában a kaposváriak faizási joga állott, de a város és a földesúr ellentétét képező minden lényeges kérdés - nyíltan vagy burkoltan - szóba került. A város ügyvédje előadta, hogy a földesúr „a magyar hont pusztító török és a Rákóczi zendülés idején” a Kaposvárt megszálló bátor és erős fegyveres férfiakra támaszkodhatott, s ekkor bocsátotta használatukba az erdőket. Eszerint tehát az uradalomnak „csupán használat nélkül van felügyeleti joga az erdőkre”, de erről a város nem tehet, „mert - írja tovább az ügyvéd - alkotmányos rendszerünk ott is, hol a jobbágyoknak egyedüli haszonvétele vagyon, a felügyeleti jogot az uradalomra tolta”. A per első fázisában, 1824-ben a helytartótanács elrendelte, hogy a kaposváriakat helyezzék vissza a faizás jogába, de az uradalom tisztsége ezután is megtagadta tőlük az épületfát, eladta az erdőkből a makkot és gyümölcsöt termő fákat - mint az ügyvéd írta - „kótya-vetye útján” készpénzért, úgy, hogy vágások készítése nélkül rabolták ki az erdőket, s a dőlt és esett fákból hamuzsírt és szenet égettettek. A jobbágyok a Kapos berkének kiszárításával is rosszul jártak, mert az abban levő sok berekfa téli tüzelőjük zömét adta. Utal az ügyvéd arra is, hogy őseik házanként 1 forint 30 krajcárt, a zsellérek 15 garast fizettek a hercegnek, amikor megszállták Kaposvár pusztán levő területét. 1712-ben ez 450 forint volt, amely összegen azidőben egy falut lehetett venni. Nem csoda tehát, ha ennek fejében a herceg az egész határ használatával „megajándékozta őket”. Az uradalom ügyvédje - ügyesen — úgy intézte a dolgokat, hogy a legelőszemlén csak saját tanúit vonultatta fel, s ezzel a város jogát súlyosan megsértette. Az úriszéki ítélkezés alapjául viszont ez a szemle szolgált, úgy hogy ezt a pert a város elvesztette. A törvényszék 1849. november 15-én hagyta helyben ezt az ítéletet, amikor már a megye vezetői a forradalom ellenfelei voltak, s Kaposvár fellebbezését - természetesen - elutasították.*’3 A per folyamán az uradalom ott kellemetlenkedett a város polgárainak, ahol csak tudott. Az egyik tanúvallomás szerint a lecsapolt berkek egyikében egy kis füvet kaszáló asszonyt az uradalmi csősz megfosztott ruháitól. Ugyancsak egy berekben történt meg az, hogy 1842 márciusában 82 db borjút és 8 kecskét hajtottak be, mely után darabonként 30 ezüst krajcárt, összesen 45 forint hajtópénzt követeltek, amihez hozzáadták a főbíró bírói értesítésének költségét (2 forintot), a megbecsiiltetésért 3 forintot, a gondviselésért (6 marha mellé egy ember 6 napra fejenként 30 krajcárral) összesen 13 forintot, a háromszor adott szénáért, 25 mázsa = 25 forintot, a helyszíni szemle díját (18 forintot), a tanú- vallomásokat kivevő esküdt honoráriumát (10 forintot), így összesen 114 forinttal marasztalták el a kaposváriakat azért, mert a Keceli berekben legeltették állataikat.0'* Ezek az aprónak nem mondható kellemetlenkedések roppant tudatosak voltak az uradalom vezetői részéről. Ezzel próbálták megtörni a szokásjog évtizedes láncolatát és érvet kovácsolni maguknak egy-egy terület birtoklási jogához. Az uradalom ügyvédje nemegyszer egészen rosszindulatú és személyeskedő kifakadásokra ragadtatta magát, s többek között a „városbeli ábrándokra” 292
