Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)
lehetett jó utakat építeni, ezt igazolta a Siófoktól Szemesig vezető útszakasz is, amely minőségében nem felelt meg a követelményeknek. A bogiári kőnél a nehézséget az okozta, hogy rendkívül nehezen tudták kitermelni, egy része pedig olyan porhanyói volt, hogy rövid időn belül szétporladt. A drávai kövecs minősége ellen nem lehetett panasz, a gond inkább az volt, hogy ezt a sima kövecset a szekerek csak sokára tudták szétzúzni, amely pedig az út stabilitása szempontjából fontos volt. A szárszói rév, ahol az igali járás lakói készítették az utat, Boglártól négy és fél órai távolságra volt, így a szállítás elég nehézkesnek bizonyult. Többnyire azonban itt a Zala vármegyéből szállított kővel dolgoztak. A kapoisi járás lakói hasonló nehézséggel végezhették csak a munkát, mivel a külkedi útszakasz - ahol éppen dolgoztak - Boglártól három és fél óra távolságnyira volt, de az útépítéssel a távolság egyre növekedett. A Marcali környékén lévő utak a bala- tonkeresztúri és a herényi határokban található kövecsből készültek többnyire, ez a vidék a postaúttól meglehetősen távol, két és fél mérföldnyi távolságra esett. A marcali mezőben a tíz, tizenöt öl mély vízmosásokból kiszedett és kimosott kövecsből készült e táj postaútja. Ezekből a sárgás-fehér kövecsekből igen jó utat lehetett építeni, de csak kis mennyiségben állt az építők rendelkezésére. Ugyanakkor a vízmosások mélyítésével a kitermelésük is egyre több nehézséggel járt. Ezért itt inkább a Bari hegyből hordott köveket használták, de sajnos az is korlátozottan állt a rendelkezésükre. Iharosberény környékén már a drávai köveccsel építették az utat, szállítása azonban nem kis nehézséget okozott, részben a Dráva árterülete miatt, másrészt pedig a helyszínre meredek dombokon kellett a szekereknek felkapaszkodniok, így azokat nem lehetett eléggé megterhelni. Összességében láthatjuk, hogy az elmúlt másfél évtizedben, amióta az utakat rendszeresen kövezték, a munkálatok csak lassan haladtak. Pedig e tekintetben a lakosság tehertétele fokozatosan megnövekedett. Az 1830-as évek közepén az igali járásnak 2000, a kaposinak 1000, a marcalinak tooo, összesen tehát a fenti járásoknak 4000 öl utat kellett évenként elkészíteniük. Közben az ellenőrzés is szigorúbbá vált és csak a minőségi munkát fogadták el. Szélesebbek lettek az utak, a közepét most már 10 hüvelyk mélységig ásták fel és töltötték meg kővel. A makadám utak felszínét pedig még göbeccsel is meghintették. A bécs-törökországi útvonal A harmincas évek közepétől a megye vezetői, mind gyakrabban és egyre szenvedélyesebben bizonygatták - a Helytartótanácshoz és a varasdi postahivatal igazgatójához írt kérelmeikben - a korabeli postautak tarthatatlanságát. Főként azzal érveltek, hogy „terhes gondoskodás mellett, azoknak hasznaiban semmit sem részesülhetünk . . . egész hazánkra nézve kivált alsó postavonalunk nem a legcélirányosabb”.6(5 Több javaslatot is tettek új útvonalak építésére, mivel a 114 □ -öl mérföld széles megye nagyobb része a kereskedelem előnyeiből nem részesült, pedig a lakosság az utak karbantartásában jelentős áldozatot vállalt. Kaposvár pedig, mint megyeszékhely, mind a levelezés, mind a kereskedelem tekintetében hátrányos helyzetbe került. A megyeszékhely négy ordonáncot alkalmazott, akik a levelek érkezéséről és a továbbításáról gondoskodtak. A levelek
