Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)

Á rendelkezésre álló szerszámkészlet nem volt változatos, korszerű eszközökkel a megye nem rendelkezett, így a lakosságnak kellett azt biztosítani. Régi fejszéket, melentzéket, közönséges kapákat, kalapácsokat és csákányokat, leginkább azonban vermelőkapákat használtak. Ezekkel a szerszámokkal előbb a meglazult köveket felszedték, majd öl szerint összerakták. Minden öl útra négy és fél lábnyi követ raktak le, előbb azonban - a tapasztalaitokból okulva - tyúktojásnyi nagyságúra összetörték, majd széles kapákkal egyenesen elegyengették, főképpen az út közepén. Ez mintegy két és fél öl széles terület volt, amelyet sűrűn rakott cövekek.kel határoltak el. Ide terítették az összetört követ. Másfél láb magasan, minden öl útra egy öl követ, négy és fél akó homokot, valamint négy és fél akó kövecset raktak. Nehogy az út túlzottan kiemelkedjen, ezért a szegélyező részeket is feltöltöttek, noha annak magassága nem érhette el a kővel lerakott út szintjét. Általában az útnak kissé domborúnak kellett lenni. A kőre a dobszai és az istvándi határból malternak való homokot hordattak, amellyel a kövek közötti hézagot tömhették. Végül erre rostált apró kövecset szórtak. Ezzel a módszerrel Szigetvár és Baranya vármegye közötti útszakaszon 1882 öl utat készítettek el, 1012 öl pedig még viszonylag tűrhető állapotban volt.5'1 Török a makadám utakkal általában elégedett volt, 1829-ben mégis azt javasolta az alispánnak, hogy a mezővárosok utcáit inkább flastromozzák. Így többek között Szigetvár belvárosának az utcáit is a fenti módszerrel kívánta elkészíteni, természetesen a vármegye költségére. A városi keskeny utcákban - szerinte - a flastrom út biztonságosabb mint a makadám, még akkor is, ha az kevésbé kényelmes, mivel rázza a szekereket, amelyek így könnyebben megrongálódhatnak. Az 1830-as években a megyében nagyobb kövekből utakat már nem építettek, azok egy részét makadámozták, más részét pedig drávai köveccsel szórták le. Azonban a makadám utak építése számos nehézségbe ütközött, mivel Somogy megyében nem voltak olyan kőbányák, amelyekből szilárd, jóminőségű követ lehetett volna szállítani. A bogiári kövekről kiderült, hogy nem elég időtállóak, hamar megrongálódtak, szétporladtak, így a mélyedésekben a víz megállt, a szekerek kerekei pedig azokat egyre csak mélyítették. Az utak javításánál először ezeket kellett eltüntetni, mivel az apró tört kövek éles sarkai a lovak és a marhák lábait megsebezték. Ha viszont ezeket a gödröket homokkal töltötték fel, az a nedvességet magában tartotta és a kövek lesüllyedtek. A fő gondot általában az okozta, hogy a szekerek többnyire azonos nyomon haladtak. Czinderi alispán azt javasolta, hogy az utakat kevés homokkal szórassák meg, így minden szekér az út más részét veszi majd igénybe. Elengedhetetlen követelmény, hogy az utak egyenesek legyenek, mentesek a gödröktől, amelyekben a víz megállhat. Eső után az útbiztosok minden útszakaszt ellenőrizzenek és a gödröket homokos köveccsel töltsék fel. Az utak csak akkor lehetnek jó minőségűek, ha az aljazatuk száraz, ezért a szegélyező árkokat mindig tisztán kell tartani, biztosítva a víznek elvezetését. Szerinte a drávai kövecsből is lehetett jó utat építeni, noha az több fáradságot igényelt, ugyanis a gömbölyű kavicsokat nehezen tudták egymáshoz illeszteni. Az ilyen módszerrel készített utaknak mindkét oldalát egy öl szélességben és egy láb mélységben kiásták, agyaggal feltöltöttek, majd nem egész száraz állapotban 4,4 hüvelyk vastagságú sorozatokban keményen megsúlykolták. Ezt a munkafolyamatot azért kellett elvégezni, mert az út közepén levő kövecset ez tartotta össze. Az útszéleket még pártázó kövekkel is kirakták. A kövecseket nagyságuk szerint válogatták, vagy pedig rostálták, alúlra tették a közepes nagy255