Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Kiss Géza: A délkelet-somogyi Dráva-völgy horvát községei a fedualizmus megerősödése és válsága idején (1711-1848)

Vetett robotszám nem volt, s emberemlékezet óta nem robotoltak az árendás számára. A szentjakabi uradalomban részletesebben fogalmaznak ebben a kérdésben. Itt megtudhatjuk, hogy szántáskor igás robotot 4-6 ökörrel és kevés fuvart két fogatú szekérrel teljesítettek. Hordták a bort az uraság kocsmáiba, vitték a búzát a malomba és az uradalmon belül folyamatosan teljesítettek sokféle fuvart, meghatározatlan mennyiségben. A fuvarban nem számították vissza nekik (joggal) az oda-vissza utat, mivel a mozgás az uradalmon belül volt. Szentborbás ehhez is csak annyit tud hozzátenni, hogy ők szerződés szerint robotolnak, de természetesen az oda-vissza utat nekik sem számíthatják fel. A keresztúriak is az uradalom tetszése szerint robotolnak és bár a káptalani uradalom leglátogatottabb alközpontjai, a Szentlőrinc alatti Bicsérd és Récs-Rácváros, kívül esnek a drávai kerület határain, nekik sem térítik külön az oda- és visszaút költségeit. A helyzet azonos a Petrovszkyak uradalmához tartozó Révfalun is, mert itt sem határozták meg pontosan a robot milyenségét, vagy a számát.32

Hiába írták tehát elő az 1514. évi törvények, hogy a jobbágynak heti egy nap fogatos, vagy két nap gyalognapszámot kell szolgálnia, ezen a tájon nem volt még szükség a jobbágy munkaerejének nagyobb fokú kihasználására, mert a munkaigényes majorkodás még igen messze van. A szentmártoni szerződésekben, illetve a szentjakabi uradalom községeinek viszonylag részletesebb kimutatásaiban alig találtunk valamit a jobbágyok robotmunkájáról. A szentmártoniak - mint láttuk - kaszálás- és vásár idején pénzért tevékenykedtek, s ezen kívül vállalták, hogy az esetleges erdei munkásokat, nyomtatókat, meg a kilencedgabonát ingyen fuvarozzák. A szentjakabi uradalom népei bort, búzát s egyéb naturáliákat hordozgat- tak az uradalom területén a tisztek számára, s elvégezték a kisebb házimunkákat: kerítésjavítást, kút- és gabonatisztítást, esetenként a konyhakerti munkát, sőt a mosást is. A másik három földesúr jobbágyai is hasonlóképpen cselekedtek: teljesítették a kiszabott munkát és panaszkodtak a terhek szabályozatlanságára, az uradalmi alkalmazottak ad hoc jellegű atrocitásaira. Talán az egyetlen munkakör, ahol a földesurak rendszeresen tudták foglalkoztatni jobbágyaikat, a tized és kilenced összeszedése és behordása volt.33

Aki hazánk földműves tájai felől szemléli a Dráva-völgy mocsárvilágát, annak hamar feltűnik a művelt terület kevés volta, a földművelés szervezetlensége és alacsony technikai színvonala. Ha a szokott normánk szerint agricola indust- rius-nak tekintjük a drávai civilizáció hordozóját az egyéb tájakon szerzett ismereteink alapján, itt is a földművelés primér voltát érezzük meghatározónak, akkor magától értetődő természettességgel róhatja toliunk az elmarasztaló megállapításokat. A szentmártoniak szántói és rétjei például még a 19. század elején sem voltak a jobbágyok között felosztva, vagy mérnökök által felmérve. A lakócsai uradalomban is csak bemondás alapján tudták az uradalmi tisztek, hogy kinek hány mérőt befogadó földje van. Megművelt és trágyázott földjét kiki folyamatosan használta és jó ideig csak ezt a „terra fimata”-ként emlegetett területet tekintették itt teleknek, s ezt védték a saját munkával tisztított kaszálókhoz hasonlóan tüskekerítéssel a jószágok ellen, de egyebütt kiki szabadon kaszálhatott és a felgyújtott füvet tetszés szerint hazahordhatta, vagy valami dombos helyen készletezhette. A kiosztott telkek hiányáról és a vizek miatt ritkán kaszálható rétekről írnak Révfalu összeírói is.3,í

A földművelés „elmaradottsága” a mi falvaink között Keresztáron, Sztárán, Révfalun volt a legnagyobb. Itt a földet a 18. század végéig 1 nyomásban művel224