Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Kiss Géza: A délkelet-somogyi Dráva-völgy horvát községei a fedualizmus megerősödése és válsága idején (1711-1848)

Szerint szabadon halászhatnak a határ haliban- és teknősbékában gazdag vizeiben, a zsákmányukból csak egy fogást kell a földesúrinak beszolgáltatni.

Szentborbás kivételével a szentjakabi uradalom jobbágyai mind örökös jobbágyok. Lakócsa, a vezető község elöljárói 1767-ben azt vallják, hogy érvényes urbáriumuk nincs, mivel „nem úrbéri módon” szervezték őket. Az újfalusiak már úgy tudják, hogy az uradalom részéről készült ugyan egy urbárium, amely meghatározta volna számukra a várható terményeket, de ez az emberek előtt ismeretlen maradt és pontos meghatározásokat sem tartalmazott. A lakócsaiak azt hangsúlyozzák, hogy a szolgáltatásokat nem rögzítették úrbéri szabályok, az új falusiak pedig hozzáteszik, hogy nem volt itt sem stabil norma, sem megegyezésszerű szabályozás, vagy kialakult szokás, nem volt rögzítve a census mennyisége és milyensége sem. Csak arra ügyelt a tiszttartó, hogy akinek kevesebbje volt, az kevesebbet is fizessen. A szakirodalom szerint Potony volt az egyike annak a 49 somogyi községnek, amelyekről az 1692-1703 közötti évekből urbárium maradt fenn, és az 1696. évi országos összeírásban nem szerepelt28, de úgy látszik, lakói 1767-re ezt elfelejtették, mert a 9 pontra adott válaszuk a dátumot és a község három vezetőjének a nevét kivéve, szöveg szerint egyezik Üjfaluéval, és a szolgáltatásra vonatkozó pontok tekintetében Lakócsáévai is. Így azután mindhárom faluval kapcsolatban elmondhatjuk, hogy összeg szerint ugyan nem volt meghatározva az árendájuk, de azért árenda címen azonos módon fizettek egy jugerum szántó, vagy egy kaszás rét után 15-15 krajcárt, egy malac után 5, egy bárány vagy egy kos után 10, egy-egy méhkas után 20 krajcárt váltópénzben. A fejős tehén után egy média kifőzött vajat adtak, vagy megváltás címen 30 krajcárt. Tojást és csirkét csak bizonyos alkalmanként adtak, de a mennyiség nem volt meghatározva.

Nem volt urbárium Keresztáron sem, hanem a jobbágyi fizetnivalókat és a robotot a földesúr tetszése szerint kényszerültek teljesíteni.29 Árenda címen fizettek 38, egyes parcellák után pedig 10-10 forintot és minden méhkaptár után 10 dénárt. Ezen kívül minden házaspár adott a káptalannak egy pár csirkét és egy teknősbékát. Ezeket azonban megválthatták 12 dénáron és 10 tojáson.

Az ugyancsak örökös jobbágyok által lakott Révfalu jobbágyainak sem volt se urbáriuma, se szerződése, s a fizetni valókat sem szabályozta előírás vagy valamely régi szokás. - Sztára 12 pontját nem sikerült megtalálnunk, de nem valószínű, hogy lényeges eltérés lett volna ettől az itt bemutatott középkori gyakorlattól. Lényeges különbséget az újonnan települt Szentborbáson sem találunk. Az eltérés talán csak annyi, hogy ők szerződés szerint fizetik azt, amit a többiek rendszerint írásban nem rögzített, régi gyakorlat szerint. Meglehetősen egységes a kép a kilencedfizetés alapján is. Csak a szentmártoniak hangoztatják ismételten, hogy kilencedet nem fizetnek, mert ezzel a teherrel a szerződés szerint terheltettek, de valójában minden ismert szerződésük külön hangsúlyozta a kilncedfizetés kötelezettségét. A pécsi káptalan egyben szokta szedni a tizedet és a kilencedet, ezért keresztúri jobbágyai nem is emelik ki a kilencedet a fizetnivalók közül. A révfalusiak csak tömören íratják válaszukban a megszokott mondatot, hogy a föld minden növényéből kilencedeinek.30 A szentjakabi uradalom népei, beleértve itt a szentborbásiakat is, ehhez csak annyit tesznek házzá, hogy ezen kívül más adót nem fizetnek.31

A középkort idézi az uradalmak robotgazdálkodása, illetve a jobbágyok robotszolgáltatása is. Láttuk 1730-ban, hogy rendezték a szentmártoniak robotszolgáltatását, s most a 9 pontra adott válaszok között a hatodik arról beszél, hogyki223