Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Vörös Károly: "Jelentés Magyarország kereskedelméről" - Egy belga konzuli jelentés 1843-ból
épített dél-magyarországi gabonaszállításnak Vukováron át közvetlenül az Adria felé terelésével. E pesti terménykereskedelemnek kapcsolatai Trieszt és főleg Fiume (s egyáltalán az Adria s az ott vevőként jelentkezhető nyugat-európai cégek) felé ekkor úgy tűnik, még nem voltak kiépítve, és cégei a Vukovár-Fiu- me vasúttervekben épp úgy mint a nagyjában ugyanakkor induló Magyar Kereskedelmi Társaságban (és talán nem is egészen alaptalanul) a magyarországi nagybirtokosoknak valamilyen kísérletét is láthatták maguknak a pesti gazdasági központ monopóliummá alakuló befolyása alóli kivonására. Ebben pedig (ugyancsak nem egészen alaptalanul) annak a politikának elsősorban konkrétan rajtuk keresztül irányuló megtámadását is láthatták, mely Pest ekkor már megszerzett nem is egy központi funkciójának bázisán már az önálló magyar nemzeti piac megteremtését célozta. E politika védelmében a pesti nagykereskedők (akiknek vasút-terveiben is így a bécsi kapcsolat állt első helyen) maguk mögött érezhették Széchenyit is: a Pestet elkerülő Vukovár-Fiume vasútvonallal szemben a tengerparti kapcsolatot egy Pest pozícióit erősítő Pest-Fiume vonallal megteremteni akaró tervek Széchenyi hivatali pártfogását is élvezték. A bécsi kapcsolat a megvalósuló vasúti kapcsolatokban is megmutatkozó erejét ismerve, nem csodálkozhatunk, ha a belga konzul a bécsi érdekeltségű pesti gabonakereskedők és a tőlük függő nagybirtokosok összefonódását megbontani szándékozó elképzelései mennyire nem tudtak megvalósulni. A magyar nagybirtokosság e pesti gabonakereskedőkkel és bankárokkal kiépített szoros kapcsolatai nem engedhették meg sem e vasúti tervek megváltoztatását, sem e kapcsolatok felbontását. Nem érezzük indokoltnak ehelyütt a kérdés további tárgyalását: a pesti terménykereskedelemnek és a ráépülő banküzletek üzleti politikájának, s e politika a hazai tőkés fejlődés alapjai megteremtésében vitt szerepének, ili. e szerep mechanizmusának feltárása még nem elvégzett munka. A jelentéséhez fűzhető bizonyos kérdések a mai olvasó számára figyelemfelhívó érzékeltetésével azonban Craigher konzul, jelentésének közvetlen tanulságain túlmenően is, talán hozzájárult valamivel a gazdaságtörténetünk e fontos fejezetét bemutató kép kiegészítéséhez.