Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Vörös Károly: "Jelentés Magyarország kereskedelméről" - Egy belga konzuli jelentés 1843-ból
bona Versenyképességét érzékeltetni alkalmas egybevetéséhez. És végül: a szövegből világosan látható, hogy a terményexport szállítási-technikai-szervezési kérdéseinek ilyen vagy olyan megoldása ekkor - ha sokféle áttételen át is - milyen sokban (mindenesetre az eddig feltételezettnél nagyobb súllyal) határozta meg a hazai gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségeit, sőt, a politika mozgásterét, irányát is: objektív kihatásában pillanatnyilag talán még a jobbágykérdést is megelőzve. Hiszen ha a földesúri termények értékesítési lehetőségei a szállítási viszonyok folytán csak korlátozottak, a földesúrnak egy határon túl már nem áll érdekében a jobbágy vagy a majorsági zsellér kizsarolása - ez pedig képes a földesúr-jobbágy konfliktus hevességének akár több fokkal való csökkentésére is. Ugyanakkor az értékesítésben a tengerpart felé történő, a bécsi piacot így megkerülő kitörésnek: a világpiaccal való vélt vagy valóságos közvetlenebb kapcsolatteremtésének ismét éppen a szállítási problémák miatt végülis erősen korlátozott volta folytán a gabonaexport lehetséges irányai közül a még mindig legjobban „bejáratott” bécsinek szükségképpeni felértékelődése a magyar társadalomban azokat a politikai magatartásokat erősítette, melyek az Ausztriához való kapcsolat fenntartását, sőt lehető erősítését kívánták. Olyan - különben nem újonnan felismert - körülmények ezek, melyek a szállításnak (kivált a víziszállításnak és általában a szállítás feltételeinek és kapacitásának) az eddiginél szervesebb, több oldalú beillesztését igénylik a korszak történeti képébe. 6. A tengerparton kínálkozó piaci lehetőségeknek, érvényesülhetésük akadályainak ilyen felsorolásával s az egész probléma politikai kihatásainak érzékeltetésével tulajdonképpen le is zárul a jelentésből közvetlenül nyerhető, egészükben éppen nem tanulság nélküli információk köre. Egy a jelentésben közvetlenül nem tárgyalt, de olvasása közben felmerülő kérdésre azonban még nem kaptunk választ. A kérdés: a tengerparti vasúti kapcsolat a vukovár-fiumei vonal megépítése által lehetségesnek látszó megteremtésére 1848-ig miért nem került sor - annak ellenére, hogy az e kapcsolat által a magyarországi terményexport egy új, Becstől kevésbé függő úton lett volna megnövelhető. A vasút körül kibontakozó politikai konfliktust Gergely András kitűnő monográfiájából alaposan ismerjük. A vállalkozás elhúzódását és végül kudarcát azonban egy lépést még hátralépve alapvetően abban látjuk, hogy a vasútvonal és általában a tengerpart felé irányuló terményszállítás terve valójában nem élvezte a magyarországi gazdasági életnek, ill. e gazdasági élet minden döntő tényezőjének teljes rokonszenvét és támogatását. Jellemző, hogy a modern hazai nagytőke képviselői közül milyen sokan hiányzanak a részvényjegyzők vagy a támogatók sorából. E visszahúzódó magatartás tulajdonképpen érthető: a hazai terménykereskedelem - mint már láttuk - ekkorra már évtizedes jól kiépített kereskedelmi - személyi - cégek közötti kapcsolatokkal rendelkezett egyrészt a Dunán és egyes mellékfolyókon át (a nehézkes, de jól bevált és begyakorolt rutinszerűvé vált vontatással) viszonylag egyszerűen szállítható terménytömegeket előállító nagybirtokosokhoz - másrészt pedig az e terményeket felvevő bécsi s onnan azokat a szükséghez képest még tovább is szállító nyugat-európai terménykereskedőkhöz. Olyan kapcsolatok ezek, melyeknek megszakítása vagy akár csak átrendezése is ennek a pesti, a magyar nemzeti piacot pesti központtal s a saját vezetése alatt megszervezni készülő terménykereskedelemnek nagy érdekeit sértette volna - nem utolsósorban az éppen technikailag-szervezésileg is legjobban ki212