Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)

A megyék azonban - azon kívül, hogy a jozefinizmus valamennyi hibájáért és erényéért a „kéznél lévő” tanítókon verték el a port, az új politikai helyzetben nem tudták megmondani, hogy mit is kellene tenni a „sötétség fellegeinek eloszlatása, a tudás növelése” érdekében, de főleg arra nem voltak képesek választ adni, hogy kinek kellene biztosítani az ehhez szükséges feltételeket. Egy kérdésben egységes volt a megyék álláspontja: a népiskolák irányítását ki kell venni az államhatalom szerveinek kezéből és a regionális, illetve helyi erőkre kell azt rábízni. Azt a kérdést azonban, hogy ezek közül konkrétan kire lehetne rakni a feladatok végrehajtását, mindegyik megye a saját szájíze és nemességének érdeke szerint kívánta megoldani. Pozsony közgyűlése azon megoldás mellett voksolt, hogy a szolgabíró irányítsa (népiskolai felügyelőként) a területileg illetékes katolikus esperessel együttműködve - az iskolák munkáját, mert „ez a népet sem terheli”. Pest megye viszont értelmetlennek ítélte, hogy az oktatás egyik vagy másik kérdésében maga határozzon, mert úgy vélekedett, hogy „az oktatás ügyének valamennyi kérdését a legközelebbi országgyűlésen kell eldönteni” , követeinek is ilyen értelmű utasítást adott. Gömörben viszont egy bizottság már munkához is látott, hogy a népiskolákkal kapcsolatos helyi álláspont részleteit kidolgozza és már megfogalmazták leglényegesebb kérésüket is a Helytartótanács részére: „jó lenne, ha a felséges tanács előre közölné, hogy a népiskolai ellenőrök kitől, milyen fizetséget kapnak”. Zólyom nemesi közössége a szolgabírákra és a helyi plébánosokra kívánta bízni az alsófokú népoktatás irányítását - Liptóban viszont erre a feladatra a földesurakat (illetve gazdatisztjeiket), valamint a szolgabírákat vélte a nemesi közösség a legalkalmasabb személyeknek. Az Pest megye kivételével fel sem merült a megyei közgyűléseken, hogy valamiféle egységes koncepciót kellene az egész országban követni egy ilyen feladat általános végrehajtásánál és a népoktatás igazgatási feladatainak ellátására talán mégsem az ezer más feladattal leterhelt szolgabírák vagy a tiszttartók a legalkalmasabbak/1''

A kormányzat a kialakult, feszült politikai helyzetben nem sokat törődhetett az oktatásügy eredményeinek megvédésével, sokkal nagyobb gondok enyhítésére törekedve megelégedett azzal, hogy 1790 nyarán megszüntette az iskola- vizitátori intézményt, valamint (feladva az egységesség követelményét) engedélyezte, hogy az oktatási módszer és a tananyag megválasztásában (amíg az országgyűlés másképpen nem határoz) a földesurak és az iskolát fenntartó közösségek szabadon dönthessenek. Arra azonban már nem terjedt ki a kormányzat figyelme, hogy maga is állást foglaljon az egyik alapkérdésben, abban tudniillik, hogy mi legyen a helyzet a kamarai, alapítványi és bármilyen ok miatt állami kezelésben lévő birtokokon, ahol maga az állam volt a földesúr. Ez a zavaros helyzet éveken át tartott és egyáltalán nem használt az oktatás ügyének. Meg kell azonban vallani, hogy a reformtörekvésekkel szemben kialakult rendi reakció sokhelyütt erős ellenállásba ütközött. Bazin szabad királyi város polgárságának egy jelentős része például előbb csak azon háborodott föl, hogy a nemesi vármegye parancsolni akar nekik, később viszont már minden követ megmozgatott, hogy a jozefinizmus egyik vívmánya, a vegyesiskola megmaradhasson a városban és e küzdelemben egyes emberek egyáltalán nem azon az oldalon állottak, ahol rendi helyzetük (vagy a jozefinista évtizedben elszenvedett sérelmeik) alapján ezt a kutató várná.

Bazinban a nemesi törekvéseknek Endresz János polgármester és Pusztel