Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)

jegyeznem, hogy a i. sz. táblázatban szereplő szakmunkák költség-számvetését az érintett hat iparos maga készítette el és írta alá). Ez azonban nem jelentette azt, hogy a terhek aránytalanul nagyobb része hárult az uradalmakra, egyidejűleg ugyanis a 9 település lakossága szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy iskolamesterét méltóképpen eltartja. A szerződések (amelyek közül csak egy rémet nyelvű - Hobgarté - a többi szlovák) egy kaptafára készültek. A kezdetük mindenütt: „Mindenkinek tudtul adjuk, hogy amikor Ladomerszky István inspektor úr elmagyarázta nekünk Őfelsége szándékait, önként és minden kényszer nélkül”, az uradalom tisztje és a falu plébánosa jelenlétében a leendő mester tartására felajánlanak (az adatokat Hobgart falu szerződéséből vettem) 15 Ft készpénzt, 20 mérő rozsot, 20 mérő árpát, 30 mérő zabot és fűtésre 12 bécsi öl fát (amelyet ők vágnak ki, ők is szállítanak be), „így a jövőben egyetlen gyereknek sem kell az iskolába fát vinnie magával, vagy tanulópénzt fizetnie” (más falvaknál a vállalások összege természetesen 5-10 mérővel több illetve kevesebb). Ezen felül a falvak lakói (elöljáróik által) kötelezettséget vállaltak még arra is, hogy az iskola megépítéséhez nélkülözhetetlen anyagot, a kézi munkákat és a mívesek számára szükséges munkadíjat (a 3. sz. táblázatban megjelölt arányok szerint, csak a kőműveseknek és ácsoknak) biztosítják.5

A kincstári birtokok részére kiadott előírásokat azonban hamarosan követte egy mindenki részére „kötelező” ún. elvi rendelet (normale), amelyet egy udvari vegyesbizottság javaslatára 1780. június 21-i dátummal bocsátott ki Mária Terézia.5 Ennek lényege: a községekkel és a földesurakkal mindenütt szerződéseket kell kötni a népiskola létrehozására illetve fenntartására. Mit tartalmazzon a szerződés? Építsenek mindnekelőtt a tanteremtől elkülönített mesterlakást, „nehogy a házi foglalatosságok megzavarják a fiatalság tanítását”; ahol a községnek nincs elég ereje az iskola megépítéséhez, ott legalább a gyalog-, illetve igás-munka elvégzését (manuales et currules operas praestare teneatur) biztosítsa. A fönntartásnál is szabály legyen: az uradalom adja a pénzt és az anyagot, a közösség pedig az igát és kézi munkát, de ha saját erdeje van, ingyen fát is köteles adni. Egyébként a tanítónak és az iskolának tüzelőt az uradalom vagy a község biztosítson. A szükséges mennyiséget a lakosság tartozik kivágni és hazaszállítani; a tanulópénzt viszont mindenütt „meghatározott összegű és az egész közösséget terhelő fizetséggé kell átalakítani”1 - ez pedig nem egyéb, mint egyfajta községi adó. Előírja azonban a rendelet azt is, hogy iskolamestereiket a községek lehetőleg készpénzben fizessék, amennyiben ez nehézségekbe ütközne - a dotáció részben természetben, részben pedig készpénzben történjék. A mester számára azonban mindenképpen juttatni kell két tehén tartására elegendő rétet és legelőt is. Ha az iskolamester javadalmazását másképp nem lehet biztosítani, csak mesterfölddel - a szerződésben ezt világosan meg kell jelölni, de azt is, hogy e telek megművelése (vetés, aratás, kaszálás, a termény hazaszállítása stb.) a község feladata.

Az iskolamesteri funkciót azonban a jegyzői, illetve a kántori és harangozol tisztségtől el kell különíteni - főleg nagyobb községekben (ahol ezt köny- nyen, különösebb nehézség nélkül meg is lehet tenni).8 A szeparációt azonban úgy kell végrehajtani, hogy a tanító jövedelme ne csökkenjék. Az egyház viszont nem nélkülözheti a kántort és a harangozót, ezeket tehát megfelelő fizetségért továbbra is alkalmazni kell, de a kántor munkája mellett köteles még a lányokat is tanítani. A kántort továbbra is megilletik a stóla-pénzek, ezeket azonban