Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Tóth Péter: Egy németalföldi utazó a visszafoglalt Budán (1687)
nem valamennyi országa érdekelve volt valamiképpen az eseményekben. A felszabadított - és ezzel mintegy ismét Európa részévé vált - országot a külföld szinte „újra felfedezte”, s e folyamat eredményeképpen olyan munkák láttak napvilágot hazánkról, mint a hadmérnök Marsigli (aki részt vette a háborúban is) hatalmas, könyvészetileg is remekműnek számító leírása a Dunavölgy élővilágáról, ásványkicseiről és bányászatáról stb. Az immár sokkal biztonságosabbá vált viszonyoknak hála, egyre-másra keresték fel az utazók is az országot. S végül ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy a század végén és különösen a Rá- kóczi-szabadságharc után sorra jelentek meg hazai és külföldi szerzők tollából az országleírások, hogy aztán Bél Mátyás munkásságával érje el csúcsát e műfaj. Az ekkor született útleírások közé tartozik Tollius beszámolója is, akit a rendkívüli hírnévnek örvendő alsó-magyarotszági bányászat csábított ugyan 1687- ben hazánkba, de úgy tervezte meg útját, hogy láthassa az újonnan felszabadult területeket is, legelsősorban Budát. Tollius 1640 körül - mint alább maga írja, június 23-án - született Rhenenben. Egyetemi tanulmányait szegénysége miatt kénytelen lévén félbeszakítani, már fiatalon egy neves könyvkereskedő és földrajztudós, Blavius szolgálatába állott, s éppen az ő megbízatását teljesítve jutott el először 1660-ban hazánkba, amikor grazi tartózkodása során alkalma nyílott arra, hogy ellátogasson Csáktornyára és ott megismerkedjék Zrínyi Miklóssal. Ám nyughatatlan természete és - úgy tűnik - emberi gyarlóságai miatt sehol nem tudott hosszabb ideig megmaradni: 1662-ben már Hensiusnak, Németalföld svédországi követének a titkára, aki a kötelező titoktartás megsértése miatt bocsájtja el; ezután Goudában tanít, de bántó megjegyzései miatt rövidesen onnét is menesztik. 1684-ben kezd tanítani a duisburgi egyetemen, mint a történelem, valamint a latin és görög nyelv rendes professzora. Sikerült megnyernie Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem támogatását és az ő költségén indulhatott el arra a hosszú utazásra, amelynek során Németországot, Ausztriát, Magyarországot és Itáliát látogatta végig, s amelynek legalábbis az első hónapjait pontosan ismerjük leveleiből. 1694-ben tért haza Utrechtbe, ahol súlyos betegen és nagy nyomorban élt még két esztendeig. Ez alatt az idő alatt írta meg első fogalmazásban úti beszámolóit; munkáját 1696-ban bekövetkezett halála szakította félbe. A levelekhez írott előszó alapján úgy látszik, hogy Hennin, aki a duisburgi egyetem katedráján követte Tolliust, nem kis szerepet vállalt magára abban, hogy a beszámolók elkészüljenek, s még nem sokkal annak halála előtt is szinte ostromolta elődjét, hogy végezze el a beszámolókon az utolsó simításokat. Mivel Tollius ezt már nem tehette meg, végül Henninre hárult a levelek kiadásra való előkészítésének teljes feladata. Mint ő maga mondja, munkája abban állott, hogy Tollius szerinte igen nehezen olvasható kéziratait először lemásolta, majd kiegészítette, elvégezte az adatok belső rendszerezését (ami annyit jelent, hogy például a magyarországi útról szóló levélben abc-rendbe szedte a Tollius által nem így közölt bányahelyeket), végül pedig jegyzeteket írt a levelekhez. Ez utóbbiak alapjául azok a holland nyelven írott, naplószerű, sokszor a leveleknél jóval részletesebb feljegyzések szolgáltak, amelyeket Tollius készített az utazás során, de tárgyi magyarázatok céljára bőségesen idézi Hennin az irodalmat is. Tollius eredeti szövegén pedig csak ott változtatott, ahol a megfogalmazás zavarosnak tűnt számára, vagy ahol stílushibákat vélt felfedezni Tollius egyébként általa is nagyra tartott latinságában. Hennin válogatta végül az illusztrációkat 112
