Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Karsai Elek: Magyarország bombázása a második világháborúban
rítési anyagát - ha ebben az időszakban a felderítési tevékenység egyáltalán kiterjedt Magyarországra - nem ismerjük. Az, hogy Magyarország esetleges bombázásával kapcsolatban sem az OSS, sem a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága iratai nem adnak további eligazodást, tájékozódást - legalábbis ami az 1942-es évet és az 1943-as év első tíz hónapját illeti - arra vezethető vissza, hogy Magyarország az angolszász politikai elképzelésekben más helyet kapott, mint a Balkán-térség más államai, így Bulgária és Románia. (Ismeretes, hogy Magyarország is e térséghez tartozott az algíri Szövetséges Erők Főhadiszállása területi felosztásában.) A magyar történeti szakirodalomból0 ismert tény, hogy 1943. szeptember 9-én, ugyanazon a napon, amikor nyilvánosságra hozták az Olaszország és a Szövetségesek között kötött fegyverszüneti egyezményt, Sir Hugh Knatchbull-Huges- sen, ankarai brit nagykövet a Márvány-tengeren, egy jachton átnyújtotta Veress Lászlónak, a Kállay-kormány meghatalmazott képviselőjének a Szövetségesek fegyverszüneti feltételeit. Ezen előzetes egyezmény 3. pontja értelmében Magyar- országnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy katonai téren csökkenti együttműködését Németországgal, visszavonja csapatait Oroszországból, és elősegíti a németországi hadi célpontokat támadó szövetséges légihaderő átvonulását Magyarország felett.” (Kiemelés tőlem - KE.) A brit nagykövet közölte, hogy a szövetségesek nem vállalnak kötelezettséget arra, hogy Magyarország területét nem bombázzák, és fenntartják maguknak a jogot annak meghatározására, hol és mikor tartják szükségesnek a légitámadásokat. Mindenesetre ez a szükségesség valószínűleg nem fog felmerülni mindaddig, amíg Magyarország tartja magát a fenti kötelezettségekhez, és amíg nem fokozódnak a német csapatszállítások Magyar- országon keresztül, illetve a magyar szállítmányok Németországba.1" A Három Nagy' moszkvai külügyminiszteri konferenciáján, amelyen a vezérkari főnökök is részt vettek, Ismay tábornok, Churchill katonai tanácsadója 1943. október 20-án, a katonai helyzet és a tervezett akciók ismertetése kapcsán kijelentette: „Remélhető, hogy rövidesen birtokunkba kerülnek a Róma közelében levő repülőterek, amelyekről támadhatjuk Dél-Németország, Ausztria, Csehszlovákia és Románia fontos hadiüzemeit - ugyanolyan súllyal, amilyennel támadtuk Észak-Németországot az elmúlt évben. Ezen üzemek eddig kívül estek hatósugarunkon vagy annak szélső határán voltak.”11 Magyarország bombázása tehát ekkor részben ezért nem szerepelt a Szövetségesek stratégiai terveiben, de az a meggondolás is szerepet játszott, hogy Magyarország különleges kezelésével megkönnyítik a Kállay-kormánynak a fegyverszüneti megállapodás feltételeinek teljesítését. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy - amint von Jagow, budapesti német követ leszögezte 1943. október 31-i jelentésében - Németország számára előnyös, ha az angolszász repülők nem bombázzák Magyar- országot, minthogy a magyar hadiipar 60%-ban a németeknek termel.12 A Szövetségesek egyre növekvő türelmetlenséggel - és bizalmatlansággal - figyelték a Kállay-kormány időt húzó, a vállalt kötelezettségeket csak nagyon vonakodva, vagy egyáltalán nem teljesítő politikáját. Ehhez járult továbbá az, hogy a magyar csapatok Barcsnál 1943. november utolsó harmadában átlépték a jugoszláv határt és egy helységet elfoglaltak a partizánoktól - ekkor a Közel- keleti Védelmi Bizottság (Middle East Defence Committee) a brit Külügyminisztériumnak (Foreign Office) és a Vezérkari Főnökségnek, továbbá Eisenho1 507
