Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky 1944. március 19-e miatt csonkán maradt pártprogram tervezete (Kossuth-párt)

nck biztosításával, a területi önkormányzatok és a központi magyar államveze­tés kapcsolatának megnyugtató szabályozásával. E területek „birodalmi” ma­gyar államkeretbe szervezése érdekében hajlandó elmenni az 1868-1918 közti horvátországi autonómia mértékéig, illetve az együtt élő nemzetek uniója tradí­ciójával rendelkező Erdélyben egy svájci mintájú kantonális berendezkedés megvalósításáig, de elkerülhetetlen végső esetben tudomásul venne egy önálló szlovák, illetve erdélyi államot is, ha Magyarországgal alkotna államszövetsé­get, s a közös honvédelem keretében azokban magyar csapatok állomásozhat­nának. Egy esetleges konföderációban ragaszkodik Magyarország vezető szere­péhez; ha ez biztosítottnak látszik, bevonhatónak vél abba egy önálló Ausztriát és Csehországot is, de semmiképpen sem Csehszlovákiát, amelynek helyreállí­tása ellen eleve tiltakozik. Ügy véli, hogy a háború után helyreálló Lengyelor­szágnak ismét közös határa lesz Magyarországgal, s számít arra, hogy hatalma­san megnövekedő politikai presztízsét latba fogja vetni Magyarország javára, mind a csehek, mind a románok törekvéseivel szemben, mind pedig délszláv vonatkozásban.-1’ Magyarország Bácska háborítatlan birtoklása fejében nem aka­dályozná, hogy a német megszállás alatt álló Bánát délszláv kézre kerüljön - a békekonferenciáig, amelyet remélhetőleg az egész Délvidék tekintetében a ma­gyar igények javára fog befolyásolni a kilátásba helyezendő, általa kidolgozott délvidéki területi autonómia.27 „Birodalmi” szempontok vezérlik programját a nemzetiségpolitika kér­déseiben is, az e téren elkövetett bűnök megtorlását, a nemzetiségek mcgbékél- tetését, az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok biztosítását, a nemzetiségek egyenrangúsága helyreállítását, a nemzetiségek önkormányzatának megvalósítá­sát követelve. Szent István helyreállítandó egykori birodalmához „bölcsen nagy­vonalú”, „szentistváni” nemzetiségpolitikát tartott méltónak. A Bajcsy-Zsilinszky programjában sarkalatos helyet elfoglaló birodalmi gondolat a Szent Korona eszmével teljes összefonódottságban jelentkezik, s ösz- szefügg annak változhatatlan alapelvként való leszögezésével, hogy „Magyar- ország királyság”. Nagy-Britannia példáján bizonyítva látta, hogy a polgári de­mokrácia, amelyhez Magyarország is igazodik, megférhet tradicionális intézmé­nyekkel. Alkotmányreform-tervében megtartja a parlamentet két kamarából ál­lónak, s ha szükségesnek is ítéli szerkezetének megváltoztatását, nem küszöböli ki belőle az arisztokrácia hagyományos részvételét. Mindenesetre nagyobb he­lyet követel a felsőházban egy, a minden társadalmi réteg színe-javából vett va­lóságos szellemi elitnek, és legalább fele részben a nagy dolgozó osztályok ér­dekképviseleti szervei küldötteinek, mégpedig ezen osztályok lélekszáma és nem­zeti jelentősége arányában. Nem kétséges, hogy mindkét szempontból elsősorban a parasztságra gondol, amelynek azonban jórészt még kiépítésre várnak érdek- képviseleti szervei, s másodsorban az ipari munkásosztályra, mégha itt-ott el­vétve azt előbb említi is. Mindenesetre példaként állítja szívósan kiharcolt ér­dekvédelmi szervezettségét a parasztság elé, amelynek szintén „úgyszólván szak- szervezeti pontossággal felépített szervezetei” kell hogy legyenek. A képviselőházban valódi népképviselet érvényesüljön, amit megfelelő választójogi törvény, s a közigazgatási szervek választási kortes-szerepének meg­szüntetése biztosítson. A házszabályok reformja gondoskodjék a parlamenti szó­lásszabadságról. Diktatúrát hirdető „bármiféle” pártnak nemcsak a parlament­ben, de a belpolitikai életben egyáltalán nem lehet helye, az ilyenek feloszla­449

Next

/
Oldalképek
Tartalom