Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

Azután összevarrták. Két hétig volt a hamupép a bőrön. Akkor fakéssel, mégpedig gyertyánfakéssel lehúzták a szőrt róla. Akkor elvitték egy cserfához, amelyet csapra ütöttek. Ez úgy történt, hogy fúróval megfúrták és igenes bodzafa csapot tettek bele. Ügy, hogy egy araszra kiálljon a kéregből. 16-os csapnak is nevezték, mert 16 mm átmérőjű volt a bodzafa. A csapba beletettek egy keményfa szöget. Leginkább egy kétágas gelegonyafát. Ezt tavasszal a fainduláskor csinálták. A csap alatt a fa tövébe egy gödröt ájtak. Ebbe tették bele a szőrtele- nített bőrt. De a bőrt most is vizesen, hamuval meghintve tették a gödörbe. Vékonyan betakarták földdel. Minden második nap elmentek arra és a cserfából a csapon át eresztettek rá levet. Ezt egy hónapig csinálták. Akkor kivitték a patak vízébe. Jól megmosták és őrzés közben állandóan nyújtogatva, dörzsölve, kézben szárították. Utána kiszabta. A hasrészből levágott akkora darabot, amelyből meg lehetett varrni a tarisznyát. Így készült az egyfüles kanászröhögő, amely csúnya volt, ezért is hívták röhögőnek.

Ebbe a tarisznyába szedte a kenyér és a paprikás só fölé a kacsatojást. Amikor aztán a disznó megállt, akkor tüzet raktak és a hamuba beletették a tojást. Rá parazsat raktak és elkészítették a sült tojást. Jobb, mint a főtt tojás. Ha pedig a tanyán készítették el, ott a füles vas-háromlábon készítették meg zsírban, mint a tükörtojást.

Az első gomba volt a szömörcsök, vagy másképp Szentgyörgygomba. Cse- pütés sűrűbe nőtt, a dombszéli szilfásokban. Kenyérruhába szedték és a tanyán készítették el, mégpedig foghagymás paprikás zsírban. Ha volt füstölt szalonna, akkor azt aprították alája. Kint a putri előtt sütötték.

Húros rigó fia. Ez a gelegonyabokron költ, erdősűrűben, járhatatlan helyen. Ha a madár fészkét a fóka megközelítette, akkor a fatetőre szállt és csür- rögött. Akkor ott keresték a fészket. Általában a madarászás a fiatal bujtárok szórakozása volt. Amikor már pácástollas volt, akkor szedték csak ki. Amint kiszedték, kitekerték a nyakát. Tehát letépték a rigó fejét. Utána szárazon, még melegen megpucolták. Aztán száraz páprángon megpörkölték őket a pihétől, mégpedig úgy, hogy a nyakánál fogva lóbálták a láng fölött. Kibelezték, az érben kimosták és így került a röhögőbe és a tanyán megsütötték. Például nyárson. Gyűrűskebokor nyársára húzták a rigókat. A madarakat bevagdalták és paprikás sóval rakták meg. így sütötték meg. Máskor pedig pörköltnek csinálták krumplival. A gyíírűskét másként büdös somfának is nevezik.

Seregélyek és csókák. A seregélyek fatetőkön, az ágak kisebb odújában költöttek. A magas fákon a fészkek megközelítése a hosszú kampós iszterivel történt. Másképp ezt madarászó iszterinek is nevezték. (III. lap.) Ezt a kampós, 4 m hosszú ágat leginkább szilfából vagy gyertyánfából vágták. Az oldalágait úgy vágták le, hogy mászás közben, amikor ágról ágra akasztotta a bojtár, alkalmas volt a mezítlen láb alátámasztására. Az ilyen iszterin mászott föl a buj- tárgyerek. Voltak a kűvölgyi völgyben 35-40 méter magas bükkfák. Ezekre másztak föl. Az ilyen magas fának fakopács vágta odúiban laktak a seregélyek. A bujtárgyerek vitte magával a kisbabát a derekán levő szíjjban. Ott fönt ráült az ágra és kivágta az aduk (odú) száját akkorára, hogy a keze beleférjen. (IV. lap.) Előzőleg balta fokával megkocogtatta a törzset, hogy hol réjnak a seregélyek, és akkor ott vágta ki. Ha az öbleiben hozta, akkor élve, ha pedig igen magas volt a fa és sok seregély, akkor letépett fejjel dobálta le őket. Lefelé

391