Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
lapja nagykarimájú, fekete volt. A csizmája mindig fénylett, mert téletv-nyáron mindig csizmában járt. Az ostora kutyabőrből font. Nyele szívafa. Nagyon szépen kifaragott. A faragás ólommal volt kiöntvel. Az ostor felső részin 8 rézkarika és forgóra volt ráerősíüvel a nyélre. Az ostor végin a csapó-szijj és a sudár volt. A gazdám sohasem káromkodott. A nézete szigorú és majdnem félelmetes volt. Nagyon szeretett beszélni a régi pásztoréletről és a betyárokkal is járt. Nagyon szépen tudott dalozni és furulyázni. A Bakonyból származott. Az öreg a pásztorságot ott töltötte. 1910-ben volt 78 éves, mikor én a bujtárgya voltam. Nagyon szép, egyenes, pirosképű ember volt, mintha negyven éves lett volna. Most a híres Kund Bélát szolgálta. (Fajszon lakott, de voltak birtokai Boron- kán is.) A sertések között sok volt a saját disznója és mindig piarcozott velük. Míg távol volt, addig én őriztem a sertéseket. Meg volt egy 18 éves, nagyon szép leánya és egy nagyon okos pumi kutya. Így hárman őriztük, míg távol járt. A pumi őrzött, mi pedig csak követtük a fókát, mert a kutya jobban ismerte a határt, mint én, vagy a gazdám lánya. A pumi minden darab disznót ismert. Ha egy elszökött, azon pillanatban már előkereste. A határon kívül egy tápot sem eresztette őket. A pumi három embert tudott helettesíteni. Az őrzés, vagyis a legeltetés így kezdődött. Március, április, májusban a kihajtás 7-8 óra felé történt a legelőre. Ha meleg volt, fél tízkor itatni és fü- röszteni kellett. Tizenegy óra után hajtottunk a delelőre. Ez ott állt, ahol a leg- sűrűjebb fasor volt. Ott karítvel volt egy kerítés. Ez gelegonya és kökénytüskéből volt csinálva. A kerítésben volt egy nagy vályú. Az állandóan tele volt friss vízzel. A delelés idő attól függően történt, ha meleg volt, három órakor indítottuk őket ismét legelni, ha hűsebb, akkor kettőkor. Először közel a kút körül legeltettünk, akkor itattunk és fürösztöttünk, és ezután mentünk távoli legelőre és estefelé ismét megitattuk őket és elindultunk csendben hazafelé. Én mentem a fóka előtt, a gazdám hátul, a pumi két felől a kártól óvta a jószágot. Aratás után tarlóztattuk. Ez abból állt, hogy amint a gabonát kepébe rakták, a kepesorok közét feletettük a sertésekkel. Ez pedig úgy történt: délután öt óra felé a gazdám kiválasztotta azokat az anyakocákat, amelyeknek otthon volt malaca. Azokat én, a bojtár, hazakísértem szoptatni. Szoptatás után ismét visszahoztam a falkához őket és ezután megkezdtük a tarróztatást. Éjjel ii és éjfél között elhajtottuk őket a delelőre és bezártuk a kerítésbe. A pumi vigyázott a delelőn, mi pedig lefeküdtünk a fűbe aludni. A fejünket takartuk be. A szúnyogok ne csípjék az arcunkat. Két óra után ismét indítottuk a disznókat a tartóra. Reggel 5 órakor ismét hazahajtottam az anyákat szoptatni és mikor visszaértem velük, azután hajtottuk őket igenest a delelőre. Most kezdődött az igazi alvás. Én aludtam, a gazdám közbe friss vizet mert a vályúba. Alvás után pedig zalánboltam az erdő sűrűjében. Délután 4 vagy 5 óráig ez így ment. Egész addig tarróztattunk, amíg csak szemet talált a jószág a tarróbaan. A gazdámnak órája nem volt. Az időt a nap és a jószág jelezte. A gazdám éjjel a csillagokról tudta megmondani az időt és talán még percet sem tévesztett. Én még akkor nagyon keveset tudtam megtanulni. A kosztot ón szoktam hozni este. Mikor hazamentem, akkor a vacsorát és a reggelit hoztam. Ez szalonna vagy kolbász és vöröshagyma volt. Bor és pálinka mindig volt a gazdámnál a kulacsokban. Az ebédet úgy hozták utánunk délben. Az életünk boldog és szabad volt. A gazdám szeretett pipázni és gyönyörű faragásokat csinált, és nagyon szeretett furulyázni és dalozni. Büszke volt r 381
