Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
a kalácsot, kőtt-tésztát és hímestojást, amit a gazdák feleségétől kaptak. A pásztorház előtt a kanász felesége abroszba öntötte át a tésztát és hazavitte. Ezt ettük sokáig, és amikor száraz lett, puporának öntötték meg. A kanászok csak nyáron jártak bocskorban, télen csizmában jártak. A községi fókába az árendás éppúgy verhetett disznót, mint a telkesgazda, akinek legelőjoga volt. Kezdetben az árendás zsellérnek legelőbért nem kellett fizetni, de később, úgy 1910 táján legelőbért kellett fizetni, mivel legelőjoguk nem volt. A legelőbért a jószág, azaz disznó vagy marha száma után fizették a község pénztárába. Egy disznóért annyit kellett fizetni, mint egy marháért, mert a disznó egész évben kijár, a marha pedig csak fél évig jár legelőre. Legelő és legeltetés. 1870 táján a jádi disznólegelő Körű kanászszámadó szerint a Cserháton volt. Ez erdei legelő volt. Inkább gyertyános, amelybe aratásig járt a fóka. Mikor a kepét behordták, akkor a fóka már mehetett a mezőre is legelni. A mező alatt a szántóföldeket kell érteni. A mező legeltetése aratás után, őszig tartott. Az én bojtárságom idején fádon két fóka járt. Egy-egy fókában 600-600 disznó volt. Ma a községben egy fóka van talán 200 disznóval. Az alszegi fókát mi a falu végéig kísértük. A felszegi kanász a templomig hajtotta a fókát úgy, hogy előtte ment. Amelyik előre akart futni, visszaverte. Csak a templomnál engedte el. Így is eleget futhatott a disznó a felső faluvégig. Kanászmondás: Annak a disznója a legbolondabb a faluban, akinek egy van, mert az is úgy szalad hazáig, mint akinek 10 van, márpedig az egy elől a moslékot senki sem eszi el. Kovács János bojtár volt 1885 és 1889 között. Kanász volt 1902-től 1914- ig Somogyjádon. Kanászszerszámok i. Kanászbot. A legjobban vékony gyertyánfából csináltuk. A hüvelykujjnyi a jó. Ügy kell kivenni tüestől, hogy furkója is legyen. Tehát arasznyira a föld alatt vágtuk el. A bütyköket levágja róla és azonmód zölden használja a kanász. Ha a disznó nem jól viselkedik, ezzel lapétja oldalba. Például a torkos disznót, amelyik delelőről fölkel és a kukoricára, krumplira megy. A szökős disznót ott veri meg a kanász, ahol eléri. Pl. a kárban. Ha innen kiszalad, akkor a fókában kell megverni. A disznó tudja jól, mér kapja. Veréssel a kanász a disznót leszoktatja a torkosságról és a szökésről is. A kanász a bot végit a fur- kónál egyenesre vágja bicskával, nehogy a bot a disznó oldalába menjen, mert a kanász a botot dobja is. A kanász úgy dob, hogy a bot mindig lapjára essen a disznó oldalára. A bottal akkor dob, ha ostorral vagy bottal nem tudja megvágni a kárba levő állatot. A jó dobásnak csattanni kell a disznó oldalán, mert így jobban ijed az állat. A bot métertáj hosszi és girbe-görbének kell lenni, mert az igyenes bot gyakrabban megy böfcőre dobás közbe. Megközbotúni a disznót any- nyit tesz, hogy a szökős disznót a kanász és a bujtárja közbe veszi, hogy köztük fusson vissza a fókába és akkor egyik innen, a másik onnan dobja oldalba. Engem, mint bujtárt Körű János kanász tanított hat-hét lépésről a disznóra dobni. A botot alulról kell elhajítani. A kanászbotot a bal hóna alatt tartja a kanász, mert jobb kezében az ostor van, pl. kihajtáskor. A bot mindig nála van, ha a fókával jár. 345
