Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
Az egykés magatartás kialakulásával kapcsolatban mi mindenekelőtt azt szeretnők kiemelni, hogy az koránt sem egy pillanatnyi élethelyzetre való reagálás, vagy éppen a hitélet megrendülésének következménye, hanem a XVIII. századba mélyen benyúló történeti folyamat eredménye, amely akkor veszi kezdetét, amikor a szabad határhasználat korlátozása nehéz helyzetbe hozza a békés időben szaporodó, állattartó-gyűjtögető patriarchális nagycsaládokat. A vagyonnal rendelkező férfi társadalom előbb önvédelemből, a nagyobb arányú földműveléssel növekvő terhet a nők vállára helyezve oldja meg a munkaerő-problémát, majd külső kényszer hatására vállalja a nők által önvédelemből kezdeményezett születéskorlátozás általánosítását.93 Vilgosan kell tehát látnunk, hogy itt egy megbetegedett társadalomról van szó, amely a primitív gazdálkodásból adódó szüntelen munkaerőgondjait előbb a nők agyonterhelésével kívánja megoldani, majd az utánpótlás-csökkenés során a születéskorlátozás mellett, talán annak kiegészítésére általánossá teszi a felnőtt munkaerő szerzésének egyéb formáit is. Vőszállílás és örökbefogadás A vő, az asszony szüleinek házához, a lányos házhoz költözött férj. A vőség az az intézmény, amelyben a fiatal pár a házasság megkötése után az asz- szony szüleinél marad, velük egy telken, egy házban, azoknak dolgozva él. A vőszállítás pedig az egykés vidékek jellegzetes gyakorlata, ahol az egyes lányt nem adták ki, hanem „rá vöt szállítottak”, vagyis olyan vagyontalan, de szorgalmas legénnyel házasították össze, akit nem kötött le saját gazdasága, hanem a leendő vagyon reményében vállalta a vő alárendelt szerepét. Az ilyen férfi „Félig férj, félig szolga, igen sok esetben matriarchátus alatt.”94 Feleségének nem élettársa, apósának-anyósának inkább szolgája, mint rokona, akinek minden tettét irányítják, szexuális életét is befolyásolhatják. A vőszállításra mindenek előtt azért került sor, hogy megmentsék a parasztbirtokot az esetleges megosztástól és ugyanakkor gondoskodjanak megmunkálásáról is. Ezért tartják az Ormánságban, hogy „A vő mög a korpa, a legócsób portéka.”9u * A vőszállítás gyakorlatára külső szemlélők csak a XIX. század második felében figyeltek fel, amikor már mindenki számára evidens volt az egykézés." A mi kutatásaink során az első adat 1795-ben bukkant fel.97 Ebben az esetben kórósi Bonyár János azért fogadja vejéül Csőmé Ferencet, hogy biztosítsa két lánya jövőjét.98 Ugyanez a cél vezette kémesi Molnár Istvánt is, aki azt vallja a vőfogadási szerződésben, hogy „ ... Márki Istvánt leányomra szállítván, örökös fiamnak fogadom, ha velem meglakhatik ...” s egyben kötelezi a vöt arra, hogy a kisebbik lányt is ,,.. . tartozzon megruházni és férjhez adni. . . Itt tehát még szó sincs az egyetlen lányról, csak arról, hogy a kor követelményeinek megfelelően oldják meg a lányok jövőjét. A vőfogadás, vőül menés a XIX. század elején bizonyíthatóan eleven gyakorlat. Lépten-nyomon találkozhatunk vele hivatalos iratokban utalás formájában, de megtaláljuk az élő gyakorlat leírását is.100 Forrásainknak mindenben megfelel a vőszállítás gyakorlatára vonatkozóan is Jeremiás Sámuel kézirata. „A vőszállítás olvassuk ebben az értékes forrásban - egyebütt is megvan, csak nem annyira általános, mint itt.” A vő213
