Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
fogadásnál, akár a nővétclnél az anyagi érdekeké az elsőbbség. Ezért van az, hogy „ . .. a’ Legény az egyébként nem szemre való Leányt is elfogadja, mert ilyen módon egyszerre Gazdává lesz ...” Megmondja azután Jeremiás Sámuel azt is, hogy csak „ . .. a’ Szolgák és az olyan Gazdáknak gyermekei szállanak Vő házhoz, kiknek 3-4 fiuk van és nem házasíthatják minnyáját házokhoz”, azaz nem tudnak leányt venni.101 Az első okra vonatkozóan 1810-ben Kóróson találtunk igazolást, amikor „Balog Mihály Bagi Dávidot, mint szolgát magához fogadta..., semmi fizetést nem adott, úgy tartván, mint maga Fiját, minthogy tulajdon Leányát, Balog Annát nekie feleségül is adta.”102 A másodikra vonatkozóan pedig az 1/4 telekkel és öt fiúval rendelkező, kórósi Csőmé Ferenc parasztkováos hívta fel figyelmünket, aki 1842-ben öt fia közül egyre hagyta a polgári örökséget, a telket, egy másikra a kovácsmesterséget és a további három fiút vőnek szállította, hogy megoldja gondjaikat.103 A Csőmé fiúk esetében azonban a vő nem lett „Szabad préda, akinek a söprű is parancsol”,10"* mert közülük Sámuel „Kóróson vőnek szállíttatván” 270 forint kielégítést kapott a testvérektől, továbbá ,,3 Süldő Sörtvéseket, a Vasas Kocsi hátsó Tengelét, 2 vasas kerekekkel”, valamint illő részt a szőlőből. Még Ferencnek, a legkisebbnek is jutott 200 forint kielégítés. A summás általánosítás veszedelmes voltára figyelmeztet annak a rádi vőnek a példája, akinek az apósa a saját testvérével való osztozásnál egy ökröt és egy lovat adott a közösből, holott a megrövidített testvér véleménye szerint „ . . . annak oda jöttéiül olta a gazdaság nem szaporodott”, meg az a másik is, aki a rábízott javakat „ . . . szabad tetszése szerint pazérolta”. Ez utóbbi vásárokon szórta a pénzt, evett-ivott, kalapjára „bukétát vásárolt”, elitta a kezére került vagyont; az apósét is, meg a magáét is.105 Az általunk bemutatott sokszínűség ellenére is, elsősorban munkaerő a vő, s az egyes ormánsági családok a XVIII. század végétől élnek azzal a gyakorlattal, hogy a lánygyermekre vöt szállítsanak. A patriarchális család által vagyon nélkül kiházasított lánynak és annak a legénynek, akitől a jegyruhákat és egyéb holmikat nem kívánják, érthetően közöis sorsa volt a kiszolgáltatottság. Ennek a sorsközösségnek a szimbólumát látjuk abban, hogy az „eladott lány” lakodalmát a férj, a vő lakodalmát pedig ,,a’ Leány szülei tartyák ki”.100 A vőszállítás és a ,,vői sors” differenciált bemutatása után feltétlenül hangsúlyoznunk kell annak összefüggését a családtervezés egykés gyakorlatával. A XVIII. század végétől erősödő születéskorlátozás első eredménye ugyanis az lett, hogy megnövekedett a csak fiú, vagy csak leánygyermekkel rendelkező családok száma. Az otthonmaradó fiú akár egy volt a szegényebbeknél, akár több a módosaknál, megkapta a családtól a maga asszonyát. Itt tehát az ősi gyakorlathoz képest nincs változás. A vővel került először a családba a vérségi alapon oda nem tartozó férfi munkaerő, amely immár nemcsak az összetett családstruktúra végét jelenti, hanem a patriarchális rendszer bomlásának a kezdetét is! Ha az állami- és a földesúri forrásokra, vagy a társadalmi valóságtól mindig elmaradó közgondolkodásra hagyatkozunk, nem tudjuk érzékeltetni a változás jelentőségét. Az adó- és szolgálatköteles családfők jegyzékeiben ugyanis csak elvétve találunk egy-egy özvegyasszonyt, nincs nő az elöljárók vagy a presbiterek sorában sem. A családi élet döntő szféráiban azonban egyre gyakrabban jutnak vezető szerephez az eddig mellőzött nők. A vős családok matriarchális 214
