Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Szili Ferenc: Adatok a kaposvári 10. tüzérezred doni tragédiájához (1942-1943)
h-kor érünk Rjepkibe, ahol a német parancsnokság mögött elterülő gyümölcsösben táborszállást verünk. Lovainkat megfelelő istálló hiányában kocsikhoz kötve szabad ég alatt helyezzük el. Estefelé német hangszórós propaganda-autó szórakoztatja a falu lakosságát. június 16. Kedd: Hajnalban 4 h-kor ébresztő, majd 6 h-kor indulás. A mai menet alatt két alkalommal volt pihenő. Először egyórás, majd kétórás pihenő. Ez utóbbi pihenő alatt ebéd, majd lóetetés-itatás. Kb. 40 km-es út megtétele után délután 6 h-kor érkezünk meg Tschernigoroba. Elszállásolásra hatalmas laktanyaépületek állnak rendelkezésre, de az épületeket nem vesszük igénybe, mert állítólag tetvesek, hanem az épületek között sátortábort verünk. A lovakat istállóban helyezzük el. június 17. Szerda: Egész nap pihenő, anyagkarbantartás és az egyéni szerelvények rendbehozatala. június iS. Péntek: Reggel 6 h-kor indulás. Rövid útszakasz után letérünk a műútról ás karbantartott földúton megyünk tovább.8 VI. 19. Menet Djermilowkaba. Az eső következtében a földút mélyen sáros. Autóval előre indultam, hogy még a gyalogosok beérkezése előtt előfogatot szerezzek. A lovainkat kímélni kell, ha lehet. A feneketlen sárban lassan haladhattunk, s a hűtővíz is minden 5 percben felforrt. A falu nyomorúságos. Előfo- gatot alig lehet szerezni. Nem irigylésre méltó az itteniek sorsa. Naponta vonulnak át csapatok, viszik a fogatokat, és így földmunkára nem marad semmi. Itt találkoztunk egy orosz paraszttal, aki a világháborúban Püspökladányban volt hadifogoly. Még elég tűrhetően beszélt magyarul. Hangulatunk jó. Rémhíreink vannak bőven. Legújabban az a hír tartja magát, hogy az oroszok békét kértek, és így nekünk már a háborúból nem marad semmi. Ettől azonban, azt hiszem nem kell tartanunk. Ha eddig kibírták az oroszok, most aligha hagyják abba. A háborúra egyébként nem sokat gondolunk. A meneteket úgy hajtjuk végre, mintha otthon lennénk és lövészetről vonulnánk be. Csak akkor rémlik fel, ha az út mentén német sírokat, autó vagy harckocsiromokat látunk. Érdekes, hogy orosz sírokat nem látni. Azokat vagy elásták egyszerűen, vagy a lakossággal gyűjtették össze valami közös helyre. De eddig még egyet sem láttam. Ebből az a benyomása támadhat az embernek, hogy az oroszoknak egyáltalában nem voltak veszteségeik, csak a németeknek. Helyenként egész autótemetők vannak. Mikor vasúton jöttünk, elmentünk egy repülőtér mellett, amit a németek még 1941-ben elintéztek. A roncsok, bombák érintetlenül ott vannak . . . Hidak 3 m fesztávon felül mind robbantva voltak. VI. 20. Menet Njieshinbe. A város teljesen ép. Alig van pár rombadőlt ház. Itt felfedeztünk szintén egy Soldatenheimet (katonaotthon). Elég olcsón, rendes ebédet adtak. VI. 21. Menet Komarowkába. Az út igen homokos és mély. Ráadásul meleg is van, víz itatáshoz meg nincsen. A lovakat igen megviselte az út. Útközben szívderítő látványban volt részem. Nézem a gh. egyik kocsiját, valami tarka van benne. Közelebb megyek, hát egy hatalmas bika terpeszkedik a kocsiban. Nem akart a kocsi után menni, erre felrakták. A faluban felfedezünk egy traktorállomást. Hogy a lovakon köonyítsünk, elhatároztuk, hogy szerzünk traktort, és amit lehet azzal vitetünk. A németek vezetése alatt állott, hát nekem kellett, mint minden ilyen alkalmakkor menni. Fel316
