Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Szili Ferenc: Adatok a kaposvári 10. tüzérezred doni tragédiájához (1942-1943)
letes leírást jellemezte. Noha azokat az ország különböző vidékeiről írták, és a tisztek közül néhányan már a polgári életben helyezkedtek el, alighanem sejtették, hogy az ezredtörténet íróinak milyen adatokra van szükségük. A doni tragédia rekonstruálásához ezek - az utólagosan készített - beszámolók teljesen alkalmatlanok. Kísértetiesen hasonlítanak azokhoz a helyzet és hangulat] elenté- sekhez, amelyeket a kisebb egységek parancsnokai írtak. A rendelkezésünkre álló naplótöredékekből már valósabb képet kapunk az ezred történetére és a doni harcokra vonatkozóan. 2. Az ezred mozgósítása a keleti hadszíntérre 1942. április 18-án érkezett meg a pécsi IV. hadtest 10. tüzérezredéhez a mozgósítási parancs. A Nemzeti Bank 1 170000 pengőt utalt ki a szükséges felszerelések - lovak, járművek - beszerzésére, mivel a rendelkezésre álló járművekből és lovakból a rossz minőség miatt igen sokat ki kellett selejtezni.5 A lőgyakorlatokra és a szakkiképzésre csak rövid idő állt rendelkezésre. A harctérre indulás előtt az ezred mindössze két lőgyakorlatot tartott az akkor még Somogy megyei Mozsgó falu közelében. A lőgyakorlaton a 6. és a 36. gyalogezreddel működtek együtt. Ez a beosztás maradt meg nagyjából a harctéren is. A hadosztályparancsnok csupán egy órát tartózkodott a lőtéren, de a látottakkal teljes mértékben meg volt elégedve. Ez a dilettantizmus a harctéren majd súlyos emberáldozatokat követel a későbbiekben. Az ezred és a hadosztály parancsnokai a május 17-i kaposvári zászlószen- telési ünnepélyre már nagyobb figyelemmel készültek. A látványos ünnepségen jelen volt Csatay Lajos altábornagy, a város és a megye vezetői és a város lakosai közül 1500-an.6 Az ünnepség befejeztével a tisztek és a meghívott vendégek részére a Nemzeti Kaszinóban díszebédet adtak. A szónoklatok és a vidám hangulat közepette kevesen gondoltak arra, hogy rövidesen egy véres dráma résztvevői és áldozatai lesznek. Az ezred legénysége többségében magyarokból állott, de voltak közöttük német, román, ruszin és szerb nemzetiségű katonák is. A német származásúak főképpen a környék sváb községeiből jöttek, a románok pedig a visszacsatolt erdélyi területekről. Az utóbbiak katonai kiképzése hiányosnak mutatkozott, sokan közülük még a magyar nyelvet sem beszélték. Általában a nemzetiségieket — főleg a románokat - megbízhatatlannak tartották. A hadosztályparancsnok a nemzetiségiekkel szembeni magatartásra külön intézkedett. Ezt indokolttá tette az a tény, hogy olyan hírek keringtek, miszerint az ezredhez német agitátorok vonultak be, akik a svábok körében agitációs tevékenységet fejtettek ki. Ma már nem lehet rekonstruálni, hogy mennyi volt ebből a valóság. A hadosztályparancsnok akkori megállapítása szerint az ezrednél német agitációs munka nem volt tapasztalható. A románok azonban több gondot okoztak, miután közülük egy megszökött, a nemzetiségi katonák szabadságra többé nem mehettek. Az ezred ütegei a kaposvári állomásról 1942. V. 30. és VI. 5-e között indultak a keleti hadszíntérre és Galántánál hagyták el az országot. Még indulás előtt parancsot kaptak az alosztályok, hogy Szlovákiában óvatosak legyenek, mivel - az eddigi tapasztalatok szerint - a szlovák vasutasok és a polgári egyének a katonákkal folytatott be305