Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Kanyar József: Népoktatás Dél-Dunántúlon a két Ratio között (1777-1806)
jellemző volt rájuk nézve, ha az uralkodók oktatásügyi rendelkezésein - egyébként - a felvilágosodás korszerű szellemének a félreismerhetetlen jogai is megtalálhatók voltak. Ezeket a vonásokat fedezte fel az I. Ratio educationis olvastán Márton István pápai professzor is, akinek főképp azért tetszett a királynői rendelet, mivel alkotói között Örményi Józsefet is felfedezhette, mint a hazai felvilágosodás egyik jelentős tanügyi oszlopát, aki már a Fejér megyei birtokain levő népiskolákban is elősegítette a korszakra jellemző új oktatáspolitika elveinek az érvényesülését. Sárvári Pálnak pedig azt írta dicsérően Debrecenből: „Két hét óta olvasok egy könyvet, amelynek a címe Ratio educationis 1777. Erről azt mondják közbeszédben, hogy őfelségének tervezete. Én a piaristáktól kaptam. Ebben a könyvben ki van fejtve, hogy mi legyen az a nevezetes normalis iskola, amelyről mindenki beszél, de senki sem tudja.”*3 A protestáns egyházak összeütközései a hatóságokkal autonómiájukat és iskolaügyüket védve - a XVIII. század első felétől kezdve - mindvégig fellelhetők voltak. Azonnal tiltakoztak a királynő által 1776-ban kibocsájtott rendelet ellen is, amely a 10 tankerületbe osztott ország valamennyi iskoláját - így a protestánsokét is - a katolikus iskolai felügyelők alá rendelte. De a következő esztendőben megjelent 1777-es Ratiot is sérelmesnek tartották autonómiájuk és iskolaügyükre nézve a protestánsok, kérve is annak rövidesen: 1780-ban az elvetését. Noha az új uralkodó trónralépése utáni türelmi rendeletben (1781) már számtalan jogfosztó rendelkezés és tilalom is feloldódott, valamennyi sérelem azonban korántsem szűnt meg a számukra. Nemcsak a nemzeti alkotmányt mélyen sértő német nyelv hivatalos nyelvként való bevezetése volt a legfőbb sérelem továbbra is a számukra, hanem az a körülmény is, hogy a királyi jogkör szerves részeként kezelt oktatásügy illetékessége alól a kormányzat ismét nem vonta ki a protestáns iskolákat, sem a tanügyi igazgatók hatásköre, sem pedig a kötelező tan terv bevezetésének a kötelezettsége alól. Végül sem a „vegyes” iskolák, sem a „norma” nem valósultak meg a protestánsoknál, a protestáns iskolaügy azonban az 1790-es országgyűlés után végképp hozzálátott ahhoz, hogy iskolaügyét revízió alá véve - átszervezze és megújítsa azt, azaz nagy erővel készüljön az 1. Ratio educationis modern gondolatrendezésének protestáns szellemű átfogalmazására Bár ez a törekvés még a századfordulóra sem jutott a megvalósulás stádiumába - sőt az 1791-es budai zsinat és az 1804-es és 1805-ös generalis kon- ventek is újra elodázták a célok megvalósítását, főképp az egyházkerületek egyen- letlenkedése következtében. Így köszönt a protestánsokra a II. Ratio educationis megjelenése, amelynek rendelkezéseit - elvben — a protestánsokra éppúgy szerette volna kiterjeszteni a kormányzat, mint a katolikusokra. Az ellene való tiltakozás azonban már nemcsak formailag történt meg, hanem - vele párhuzamosan, sőt azt megelőzve - a protestáns oktatásügyi keretek is egyre alkalmasabbá váltak az új tanügyi elképzelések befogadására, sőt a Dunamelléki Ref. Egyházkerület már 1801-ben elkészítette a „Tanítás módját”, amelyet a Dunamelléki Egyházkerület, a II. Ratio megjelenésének előtti esztendőben: 1805-ben már el is fogadott a dunavecsei közgyűlésében. * * * 200
