Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Kanyar József: Népoktatás Dél-Dunántúlon a két Ratio között (1777-1806)
„az oratórium elpusztulása után”, majd Felcsuton is tudunk két levitáról, akik közül az egyik csak 4 hónapot töltött ott, a másik pedig egy évet. A levitákat eltiltó rendelkezések ellenére is számuk szaporodott, a végleges tanítástól való eltiltásuk csak Mária Terézia uralkodásának a legvégén látott napvilágot (1799). Később a levitaság - a korábbi misszionáriusi kötelezettség betöltése után - már csak a kevésbé iparkodók kenyerévé vált, mégis, ahogy Mályusz mondotta: ,,a tanítóságnak ez az önmagában véve csekélyebb értékű része” nélkül aligha tudtak volna az aprófalvas régióban olyan emberekre találni a protestánsok, akik a prédikációk felolvasásával, az ábécé tanításával eljuttatták a műveltség elemeit az iskolás gyermekekhez és a gyülekezet tagjaihoz. A protestáns egyházaknak - a nemzeti létért folytatott küzdelmén belül - mindig harcolniuk kellett vallásuk, egyházuk autonómiájáért, s - vele szoros ösz- szefüggésben - iskolaügyük önállóságáért. A protestánsok vallásuk szabad gyakorlatának szerves részeként tekintettek iskoláikra. A kormányzat pedig az uralkodói jogkör szerves részeként kezelte az oktatásügy egészét. A küzdelem eredménye a két álláspont között - a mindenkori bel- és külpolitikai körülmények folyamatában - mindig más és más volt. Az 1715-ös országgyűlés vallásügyi törvényei a protestánsok korábbi küzdelmeinek minden eredményét megsemmisítették. De a korábbi jogfosztásokat törvényesítette az 1731-as „Carolina Rosolutio” is, amely az egyházi élet minden területére - így az iskolaügyre is - kiterjesztette hatáskörét. Mária Terézia -- noha az 1742. évi vallásügyi rendeletében kilátásba helyezte a protestáns egyházak és iskolák védelmét - a vallásügyek intézését mégis az 1723-ban felállított helytartótanácsra bízta, aminek következtében a protestánsok - különösképp oktatásügyüket illetően - el is zárkóztak ellene az ellenreformáció egyre erősödő folyamatában. Így tiltakozott - mindkét protestáns egyház az I. Ratio educationis megjelentetésének az évében is - az 1776-ban kibocsátott azon királynői rendelet ellen, amely az országot 10 tankerületre osztotta be és a protestáns iskolákat is a tankerületek élére állított katolikus vallású (sok esetben az egyházi rendbe tartozó) királyi iskolai felügyelők alá rendelte. Végül az I. Ratio educationist, mint az egész ország valamennyi iskolájára érvényes új oktatási rendeletet - ugyancsak autonómiájukra hivatkozva - utasították el maguktól a protestánsok. Ezt a tiltakozást a rendelet ellen 1780-ban - közös folyamodványban - újból megismételték. Fordulatot és az új korszak nyitányát a türelmi rendelet után (1780) az 1790:26. törvénycikk jelentette a protestánsok vallási-felekezeti autonómiájának a kimondásával. 2. Az I. Ratio educationis (1777) A felvilágosult abszolutizmus a XVIII. század utolsó harmadában jelentős rendeleteket bocsátott ki állami és társadalmi rendjének a védelmében. A rendeletek nem elszigetelt folyamatában elsőként a földesúr és a jobbágy-paraszt viszonyát szabályozó úrbérrendezés látott napvilágot (1767). A folyamatok lezárásaként egyfelől a türelmi rendelet (1781) szándékolta - az állampolgárok jelentős hányadánál - az anakronisztikus vallási és politikai feszültséget megszüntetni, másfelől pedig az 1785-ös jozefinista jobbágy védelmi rendelet képezte a zárókövet. 184
