Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Szili Ferenc: Dél-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1944-1948) (Ötödik rész.)
svábok által leszerződtetett terület is meghaladta az 500 kat. holdat. Az igazgatóhelyettes ez esetben mégis reménykedett, mivel a Felvidékről kitelepített magyar parasztok a Diószegi Cukorgyár szomszédságából, Szene községből jöttek és korábban már cukorrépa termesztésével is foglalkoztak. A Délvidékről betelepülő csángók és az új gazdák tömegei azonban semmiféle termelési tapasztalatokkal nem rendelkeztek a cukorrépa termesztését illetően. A cukorrépaszerződések A cukorrépa-termesztés kiszélesítése 1945-ben sok nehézséggel járt, de az átmeneti kudarcok sem tudták megakadályozni azok tevékenységét, akik felismerték e fontos ipari növény nemzetgazdasági jelentőségét. Igaz, hogy 1945-ben országosan a 34 000 kat. hold cukorrépa területe, az előző évinek csupán egyharmada volt és a kedvezőtlen körülmények miatt a gyárak ebből csak 20 000 kat. hold termését tudták feldolgozni, azonban látnunk kell azt az egyenesívű fejlődést, amely e tekintetben végbement a vizsgált időszakban. 20 1945 tavaszán az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara, a Somogy megyei Gazdasági Felügyelőség és a MIR igazgatósága közös memorandumot terjesztett Somogy vármegye alispánjához, hogy a megye azon vidékein, ahol a cukorrépa rentábilisan termelhető, a szántóföldi terület 2%-ra rendelje el a cukorrépa kötelező termelését. Az alispán a rendeletet ki is adta, amely azonban nem sok eredménnyel járt. A gyár vezetői szerint a cukorrépa-szükségletnek csupán 18%-át tudták biztosítani. 211 Éppen ezért az Ipari Növény Termelési Bizottság augusztusi értekezletén a kényszertermelés általános bevezetését sürgették. Időközben a cukorgyárak között is megállapodások jöttek létre, hogy a szerződtetett területek tekintetében az eddigi rayonokat fogják fenntartani. Tehát mindegyik gyár csupán azokban a községekben szerződhetett, amelyek már 1944-ben is a körzetéhez tartoztak. E megállapodás fontos volt a „répaháború" elkerülése érdekében, amely a valós gondokat még csak súlyosbította volna. A kényszertermelés bevezetése azonban önmagában még nem oldotta meg a problémákat, mivel a termelők idegenkedésén túl olyan objektív nehézségek is léteztek, amelyeket szervezéssel nem lehetett megoldani. A cukorgyár 1945 őszén a központnak jelezte, hogy a „szántásokat a gazdák a kevés számú fogaterő és traktor hiányában a kitűzött időre sehol sem tudják elvégezni". 22 Jóllehet az 1946-os év a cukorrépa termesztése szempontjából a siker évének tekinthető, mivel az országosan is sok helyütt a gazdák szívügyévé vált. Délkelet-Dunántúlon azonban az előbbiekben már ismertetett sajátos gondok miatt az 1946. évi szerződtetés előkészítése még nem sok eredményt ígért. 1945 szeptemberében a tervbe vett 360 községből a gyár répatermelési szakemberei 84 helységet kerestek fel, azonban mindössze 4 községből jelezték, hogy 63 kat. holdon kívánnak szerződni. A gyár vezetői azonban abban reménykedtek, hogy ez a szám növekedni fog, optimizmusukat arra alapozták, hogy a volt Eszterházy hitbizomány pusztáiban az egykori cselédek - akik termelési tapasztalatokkal is rendelkeztek - „a cukorrépa-termesztés iránt nagy hajlandóságot mutatnak." 2 ' Hasonlóképpen vélekedtek a volt répatermelő parasztgazdákról is, akik csupán a munkaerő hiánya miatt idegenkedtek a termeléstől. Egy évvel később 1946 decemberében Hennel és Elekes felügyelők jelentése már optimistább hangulatot
