Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

uniós alap, tehát egy szélesebb kompromisszum felé s azt 1867-ben, a kiegyezési törvény­ben meg is valósította. Szembekerült tehát Kossuth Lajossal, de sem a kiegyezési törvény­ben, sem a maga nagyobb engedékenységének megokolása során soha ki nem ejtette száján a német-magyar sorsközösség gondolatát. Egész magatartásának és kiegyezési művének nincs is más magyarázata, mint hogy úgy érezte: a nemzet erőitől nem telik több, a reálunió ke­serű labdacsát le kell nyelni. De aztán tovább építeni a magyar államot a 67-es szilárd ala­pon - a 48-as teljesség felé. És ha mindehhez hozzáveszem azt, amit Deák és Andrássy külpolitikájáról, az oszt­rák-magyar-német kettős szövetségről és az osztrák-magyar-német-olasz hármasszövetség­ről, e hármasszövetség későbbi belső elváltozásáról elmondottam: azt hiszem, egyben ösz­szefoglaltam a magyar-német viszony történelmi alakulását is, szinte napjainkig. Most már legfeljebb csak a legutóbbi évek fejleményei következhetnek. Németország és a magyar revízió Magyarország szoros baráti kapcsolatban először Olaszországgal, aztán Németország­gal, természetszerűleg jóakaratát élvezte a tengelyhatalmaknak Csehszlovákia és Nagyromá­nia széttörése során. A higgadt és józan magyar szemlélet azonban itt sem hagyhat figyel­men kívül két lényeges dolgot: az egyik az, hogy a harmadik birodalom megszállván és el­foglalván, protektorátusként bekebelezvén Csehországot, 2­3 a minimális barátság tényeként nyugodott bele és segédkezett abban, hogy visszakapjuk a Trianonban elcsatolt Felvidék magyarlakta területeit 2 '* és tűrte, hogy a magunk erejével visszafoglaljuk a Kárpátalját, 2 "' viszont akként döntött a román-magyar vitában, hogy nyugatról-keletre kettészelte az ezer év alatt soha egységében meg nem bontott Erdélyt, s annak északi részét, a néprajzilag ma­gyarabbat és gazdaságilag szegényebbet Magyarországnak ítélte oda, Olaszországgal kar­öltve, a magyar kormány döntőbíráskodásra szóló fölkérésére. 26 Nos, a „német-magyar sorsközösség" ennél nyilván többet igényelhetett volna magyar részről. A német-magyar sorsközösséggcl nehéz összeegyeztetni azt, hogy ami történelmileg minket illet s amit kato­nailag könnyűszerrel tudtunk volna visszaszerezni a magunk erejével, az igazi Felvidék, az északi Kárpátok gerince, melynek birtoka nélkül a magyar állam a levegőben lóg, maga védelmére, de annak a nagy európai elvnek, a Dunavölgyc önállóságának védelmezésérc is képtelen: továbbra is a Szent Korona birtokán kívül rekedjen. 27 És épp így nehéz össze­egyeztetni a német-magyar sorsközösséggel azt a salamoni ítéletet, mely kettéhasította Er­délyt s legjobb esetben is egy 40%-os magyar és 60%-os román megoldást hozott, Romá­nia sokszoros árulásai, mindenkit elárulásai 28 után és a mi magyar sztoikus, sokszor húsunk­ba vágó hűségünk jutalmaként. Ha igazi történelmi valóság az a bizonyos német-magyar sorsközösség, akkor a kisantant szétrobbantása után a magyar történelmi gondolatnak kel­lett volna érvényre jutnia mind a Felvidék kérdésében, mind Erdély teljes visszafoglalá­sában. Hiszen nem arról volt szó, s erről nem is lehetett szó, hogy ajándékul kapjunk va­lamit vissza, hanem hogy módunk legyen a magunk erejével visszaszerezni azt, ami a mienk és aminek magyar birtoka nemcsak azért fontos, hogy teljessé kerekedjen legalább északon és keleten Szent István birodalma, hanem azért is, mert a mi bátorságunk, erőnk és ezer­éves gyakorlatunk, a más népekkel való emberséges bánásmódunk sokszázados beidegzett­ségei nélkül és a magyarság középponti erejének érvényesítése nélkül: halott gondolat a Du­navölgyének önállósága. A német-magyar sorsközösség pedig csak azt jelenthetné, hogy a történelmi Magyarország a történelmi ?iémet birodalom mellett. Nem többet, de nem is ke­vesebbet. Ha a két birodalmi eszményt nem lehet ekként mindkét irányban tökéletesen ösz­szeegyeztetni, akkor senki magyar államférfinak és semmi magyar nemzedéknek nincs joga ahhoz, hogy a német-magyar sorsközösség gondolatát ünnepelje. S mert ez a helyzet, és ez a helyzet ezer esztendő óta, azért a mai nemzedék sem hagyhatja cserben a történelmileg megrögződött és beidegződött magyar-német barátság, együttműködés, együttélés egyetlen józan és mindkét részről őszinte formáját: a kompromisszumot. Megújul egy ballépés? Itt vissza is kanyarodtam az eredeti hármasszövetsegig, amely egy ilyen őszinte és becsületes kompromisszum volt, amelynek kereteiben, ha kissé szűkösen is, de még élhetett es működhetett, Andrássy művére tekintve azt is mondhatnánk, hogy szinte szárnyalhatott is a magyar történelmi gondolat és külön külpolitikai szellem, érdek. De legszentebb meggyő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom