Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

motívum. Ugrón így érzékelteti és fejleszti tovább ezt a markáns kossuthi szóképet egyik legmaradandóbb beszédében, melyet 1898. december 27-én mondott Bécsben, a delegáció ülésén : - Én azt látom, hogy a mi politikánk sarkpontja a hármasszövetség és azt kérdem, hogy az mi hasznot hoz ránk? ... mi ezen szövetségben. . . nem a mozgató elemet képviseljük, a mi sorsunk olyan, mint az uszályhajóé, melynek megvan a maga külön testalkata, megvan a maga külön területe, megvan a maga külön kormánya, de mivel nincs rajta egy központi mozgató telep és erőforrás, nem mozog önmagától, hanem csak azt a mozgást tudja végrehajtani, amelyet az a hatalom, amelyhez csatolva van, neki megengedett s amely irányban az működését végzi? Az idősebb Ugrón Gábor a kiegyezés korszakának politikusai közül mindenki másnál tisztábban, élesebben és meggyőzőbben hangsúlyozta ki, hogy Magyarország a hármasszövetség eredeti elgondolásának elmosódása és belső erőviszonyainak eltolódása révén mindinkább szembekerül a maga évezredes múltjával, államának egész értelmével, európai céljával, a nemzet önként vállalt és soha cserben nem hagyott egész politikai hivatásával és hivatástudatával. István kán szellemi és politikai hagyatéka Ez a hivatástudat a magyarság keletről hozott politikai és katonai szellemének és elemi természeti erőknek nászából származott. A világtörténelem egyik legnagyobb rejtelme, mely előtt nem én állottam meg először és utoljára tűnődve, bizonytalankodva és álmélkodva: hogyan van az, hogy éppen három egészben vagy túlnyomórészt török származású, de mindenképpen nem indogermán és teljesen török műveltségű nép, a hun, az avar és a magyar ismerte föl egyedül a középső Dunavölgyének roppant politikai és katonai jelentőségét és összetartozóságát. Sem a rómaiak, sem az idetelepcdett kelta, germán, szláv népek semmit sem értettek meg akár a Duna, akár a Kárpátok jelentőségéből. A hun hódítás kelet felé való visszavonulása és az avar birodalom megalakulása között, majd Avarország összeomlása és a magyar hódítás között egy-egy teljes évszázad állott rendelkezésükre a különböző árja népeknek, hatalmasnak mondott germán törzseknek, hogy Attila és Baján birodalmai helyébe új, erős államot építsenek. De politikai és katonai szervező erőiktől csak annyi tellett, hogy a történelmi Magyarországnak hol egyik, hol másik sarkában próbálkozzanak államhatalmat szervezni a hun és az avar birodalom romjain. Tízével, húszával éltek, marakodtak itt ezek a népek előttünk, anélkül, hogy csak nyomuk is maradt volna. Nyugati gótok, keleti gótok, gepidák, longobárdok, majd morvák, bajorok tolongtak ezen a területen. És csak Árpád honfoglalása előtt is ötven éven át huzakodtak egymással bajorok és morvák, anélkül, hogy a történelmi Magyarországnak csak a nyugati felét is megszállni, megszervezni, sorsát eldönteni tudták volna. Árpád 896-ban vonult át a Kárpátokon és három évvel későbbről szól az utolsó okmány Szvatopluk úgynevezett nagymorva birodalmáról. És ugyanabban az esztendőben már az Enns folyóig szorult vissza a bajor határ. És azóta sem tudta a magyarságot semmiféle erő kimozdítani a Dunavölgyénck közepéből. Majdnem egy évszázadra volt szükség, hogy az európai kalandozásai révén vérében nagyon megcsapolt magyarságot vissza lehetett szorítani a Lajtáig, de Szent István megint arrébb tolta nyugat felé a magyar határt, szerényen csak a bécsi erdőig, miután II. Konrád császár nagy birodalmi serege 1030-ban ott maradt a Rába és a Fertő mocsarai között. Szent István igazi alakja nem él ma még tisztán a mai magyarság lelkében. Ez a különös és rejtélyes, de homlokán az attilai bélyeget hordozó nagy magyar uralkodó és államférfiú bizonnyal föl fog támadni a maga teljes szellemi pompájában és keleties igézetében abból az 500 külföldi írásos egykorú vagy majdnem egykorú följegyzésből, melyet áhítatos, forró magyar lélekkel összegyűjtött róla a nemrég elhalt Gombos F. Albin, kiváló történészünk. Majd jön egy nemzedék, a miénknél különb, magyarabb és európaibb, az majd föltámasztja Gombos Albin hihetetlen szorgalommal összeszedett adataiból István kán igazi alakját, nemcsak az apostolét, hanem az államférfiúét, a hadvezérét, a diplomatáét, kiről korunk egyik legnagyobb költője, maga is jeles diplomata, Claudel Paul, azt írta néhány esztendővel ezelőtt, hogy az egész keresztény középkor legnagyobb diplomatája volt. Szent István emberfölötti nagysága az én szememben abban mutatkozik meg legfőképpen és szellemének tisztán és élesen magyar jellege is, hogy ősének, Árpádnak birodalmát a maga egész eredeti elgondolásában, önállóságában, teljes terjedelmében nemcsak megvédeni, megőrizni, hanem megerősíteni és nyugat felé még kitágítani is tudta és mindent megtartott a pogány ősök szellemi, politikai, katonai kincséből, mi valóban erő és érték volt, miközben egész