Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

éppen Andrássy akadályozta volt meg 1870-ben, mint magyar miniszterelnök, a monarchia beavatkozását Poroszország ellen, Franciaország oldalán. Andrássyt ebben a. lépésében nem valami franciaellenes elgondolás vezette, hanem attól való félelme, hogy ha a két német hatalom - Ausztria és a bismarcki Poroszország - közül az utóbbi összetöretnék, ez csak a Schwarzenberg Félix-féle nagyosztrák terv megújulására vezetne, esetleg az egész német világ egyesítésére Ausztria vezérlete alatt, ami egyszeriben kihúzná az osztrák-magyar kiegyezés alól a reális nagypolitikai létalapot. Helyesen látta-e ezt a kérdést Andrássy, vagy sem, arról bizonnyal lehet vitatkozni. Csak azt nem lehet Andrássyra rásütni, hogy németellenes politikát űzött volna. De miután nem engedte volt a bismarcki Poroszországot kétségtelenül Oroszország megmozdulásától is tartva - egy francia - osztrák-magyar harapófogóba fogatni, abba sem ment bele 1879-ben, hogy egy védő- és dacszövetség révén az új német birodalom mellé állítsa oda Ausztriát és Magyarországot, a nyugat ellen. Elment addig a mértékéig a német világgal való magyar együttműködésnek, melynek áthágása már a magyar állam értelmével és létével állított volna bennünket szembe. De nemcsak a szövetségi keret volt olyan, amely biztosított bizonyos - igen lényeges - szabad mozgáslehetőséget egy öntudatosan magyar színeződésű osztrák-magyar hivatalos külpolitika számára mind nyugat felé, mind délkelet felé, természetesen még inkább egy ellenzéki, erőteljesebben kossuthi szellem ébresztgetése számára. Hanem a magyar vezető államférfiakban is megvolt a fogékonyság, készség, rugalmasság és sugalló erő ahhoz, hogy pozitív külpolitikai kezdeményezésekkel próbálják a monarchia külpolitikáját visszakapcsolni a szentistváni vonalra. Azaz: a többi dunai népekkel, elsősorban a délszlávokkal való végleges megbékélés és kiegyezés, szoros együttműködés, ősi árpádi hagyományaihoz. Andrássy szellemének és kezdeményezéseinek megrögzódése az osztrák-magyar külpolitikában a monarchia erőit délkelet felé sűrítette volna s ezzel máris biztosította volna a magyar nemzet és Magyarország külpolitikai túlsúlyát még a kettős monarchia reáluniós keretei között is. Nemrég egy jeles délszláv politikus, Popovics L. Milán volt szenátor, elevenítette föl a magyar közvélemény előtt, a magyar-jugoszláv társaság díszülésén mondott beszédében, Andrássy délszláv politikáját,^ mely egyszerre volt horvát- és szerbbarát. Különösen nagyvonalú kezdeményezését idézte egy Szerbiával való szövetség irányában. Bizalmasát, a nagytehetségű Kállay Bénit azzal a megbízással küldötte volt le Belgrádba, főkonzulként, Andrássy külügyminiszter, hogy a lelki talaját készítse elő egy Szerbiával való szövetségnek. Andrássy Boszniát, a bécsi körök annektálási terveivel szemben, egy ilyen szerb-magyar-osztrák szövetségi politika kiépítése során, Popovics L. Milán szerint is, Szerbia megerősítésére kívánta volt fölhasználni. S ha többet nem, de annyit mégis elért, hogy egyelőre elgáncsolta Bosznia akkor tervezett annektálását és ezt a nemzetközijogilag provizórikus helyzetben hagyott országot fönntartotta jobb időkre, egy nagyobbszabású magyar politika hatalmas zálogául. Az idősebb Andrássytól az idősebb U gr ónig Nem rajta múlott, nem is az ő nemzedékén, hogy e hatalmas kezdeményezései az ősi magyar külpolitika szellemében és irányában, éppúgy kudarcot vallottak, végül is, tehetségtelen és nem magyar utódai kezén, mint ahogy a hármasszövetség már a 90-es évek során elvesztette eredeti értelmét s megszűnt keret lenni bárminő önálló magyar külpolitika számára. Mennyire nem tekintette jó ideig Franciaország sem ellenséges diplomáciai lépésnek a hármasszövetséget, Ausztria és Magyarország részéről, a maga eredeti elgondolásában, semmi sem bizonyíthatja jobban, minthogy a 80-as évek derekáig változatlanul rendkívül eleven maradt Parisban az érdeklődés a magyar politika, főleg a kossuthi ellenzéki politika iránt. Egészen idáig tartott az a roppant szellemi igézet, mely a kossuthi szabadságharc óriási szellemi, politikai, katonai teljesítményeiből áradt s mely a szabadságharcot dicsőséggel megharcolt magyar nemzetet, mint a szabadság és hősiesség nemzetét, övezte Európaszerte. Elmondhatjuk - nem nagy dicsőségére a századfordulóhoz közeledő magyar államférfiúi és politikai nemzedéknek -, hogy Parisban és talán Londonban is hamarabb vették észre a hármasszövetség belső elváltozását, mint mi magyarok magunk. A századforduló után pedig éppenséggel általános érdektelenségbe fulladtak szegény Ugrón Gábor komor jóslatai, kemény bírálatai és szenvedélyes fölmordulásai, még gazdaságpolitikai és külkereskedelmi vonatkozásban is. Pedig milyen tisztán látta a Rabonbán, hogy Magyarország és Ausztria kiejtette kezéből a gazdasági kezdeményezést a Balkán felé s ezen a téren is kossuthi szóval - „idegen hatalmi célok vontató kötelére" került. Ez a szókép úgy bukkan föl minduntalan Kossuth emigrációs írásaiban, mint a wagneri zenedrámákban a vezető-