Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Andrássy Antal: A kaposvári kommunisták pere 1933-ban

Posszert őrnagy, valamint egy civilruhás nyomozó Kozmát autón Hetesre vitte, ahol egy másik civilruhás nyomozó gúzsba kötötte és gumibottal negyedóráig a talpát verte. Másnap Kaposváron délelőtt n órakor Kozmát a rendőrségen Mé­száros és egy ismeretlen nyomozó egy padra lekötözte és újból „megtalpalták", haját cibálták, mellék és heréit verték gumibottal. Mivel Kozma vallomása nem tetszett a nyomozóknak, este folytatták a délelőtti kínzást. Jellemzőnek tartjuk a korabeli állapotokra, hogy Kozmát érdektelen orvos nem látta és hetek múlva a pécsi törvényszéki fogházorvos szerint a talpalás nyoma „származhatott kavicsos úton hosszabb járkálástól is!" 8 '* Hasonlóképpen tette meg március 28-án jegyző­könyvi vallomását a megkínzásáról Varga Ferenc is a pécsi törvényszék vizsgá­lóbírája előtt: „A nyomozat során a polgári ruhába öltözött csendőr (a szombat­helyi nyomozó alosztály alkalmazottja) és a kaposvári államrendőrség detektív­jei kikötötték, gumikkal (bot) gyomrát, mellét bokszolták, haját tépték." Vigh Pál ugyanott előadta; mindenét fájlalja, hogy a csendőrnyomozók megverték. „A kir. törvényszéki fogházorvos által /933. ///. 27-én kiállított orvosi bizonyítvány­ban sérülések láthatók a terhelt testén. Melyekre vonatkozólag a terhelt előadja, hogy a csuklón és hüvelykujjon lévő sérülések a kikötéstől, míg a hasán lévő sé­rüléseket gumibottal történt ütlegeléstől szenvedte a csendőrséghez tartozó nyo­mozó közegektől." 9 ' 0 A többi letartóztatott a március 26-án Pécsre való átszállí­tása után sem mert vallomást tenni a kaposvári megkínzatásról, félve a későbbi rendőr és csendőrbosszútól. 6. A vád és az ítélet Miközben a kaposvári rendőrségen meg folyt a letartóztatottak vallatása, a városban propagandahadjárat kezdődött a letartóztatottak ellen. Ekkor a nyo­mozók, elsősorban a csendőrség által terjesztett „hírek" terjedtek el a két helyi lap hasábjain. Elsőként a mindenkori kormánypárti támogatást élvező Üj-Somogy című lap március 24-i számában az első oldalon jelent meg cikk „Nagyarányú kommunista szervezkedést lepleztek le Kaposváron és a vidékén" címmel. A lap a letartóztatások száma mellett neveket még nem közölt, viszont annál több gyalázkodó jelzőt használt a kommunista sejt tagjaira, nevezve őket „vörös fér­geknek", „vörös hordáknak" stb. A cikk befejező részét a következő gondolatok­kal zárta: „A magyar polgárság tanult 1919-ben ... A polgárság nem fél, de fi­gyel és elsöpör minden oly megmozdulást, mely ennek az országnak a rendjét és nyugalmát fel akarná borítani, vagy magyar és magyar közé éket akarna ver­ni." 86 A lap a későbbiekben még nyolc cikkben foglalkozott igen éles hangon a komunista sejttel, befolyásolva és orientálva a közvéleményt a városban. 8 ' A másik napilap a Somogyi Üjság, amely mögött a katolikus egyház és a helyi konzervatív tőkés körök álltak, szintén nem maradt ki a propaganda­hadjáratból. Az első tudósításában már égig magasztalta a csendőrnyomozókat, mint akik „megmentették a polgári társadalmat. . . Posszert Jakab csendőr őr­nagy, aki kiváló nyomozó közegeivel és csendőreivel megtisztítja Kaposvárt és Jutát, Hetest és mindazokat a helyeket a kommunista mételytől, ahová befu­rakodtak." A további cikkek már valamivel tárgyilagosabb hangot ütöttek meg és. tényszerűbb közléseket tartalmaztak. 89 Négy nap elteltével a Kaposváron megkezdődött letartóztatások után,

Next

/
Oldalképek
Tartalom