Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. - A vasúthálózat. (Negyedik közlemény)

1894 elején úgy jellemezték e vasút építésének ügyét, hogy azt régebben az érdekelt nagybirtokosok vették könnyen, most viszont ők állnak az élen. Gtóf Zichy Béla Lengyeltótiban értekezletet hívott össze, amelyen a résztvevők úgy határoztak, hogy lehetőség szerint házilag építik meg e vonalat, ezért néhány nagybirtokos a rendelkezésre álló tőke kiegészítésére felvesz 800 000 frt-os köl­csönt. A vasútépítést előkészítő bizottság elnökévé Jankovich Bésán Gyulát vá­lasztották meg. 13 Alig egy hónappal később, 1894. február 25-én Lengyeltótiban tartott má­sodik ülésen az érdekeltek egy küldöttséget választottak meg, amelynek felada­tává tették Budapesten a kormánynál történő közbenjárást a vasútépítés előtt álló pénzügyi és engedélyezési akadályok elhárítására. Jankovich Bésán engedélyes kérvényére Lukács Béla ker. miniszter 1894. április 16-án adott válaszában en­gedélyezte az engedélyezési tárgyalás alkalmával 30 000 frt-ban megállapított tar­talék alap 20 000 frt-ra való leszállítását, és hogy ezt az összeget a kibocsátási árfolyammal számított elsőbbségi részvényeiben fizessék ki, továbbá, hogy kü­lönböző ésszerű takarékossági lépésekkel az eredetileg 1 848 000 frt-os tényleges építési és berendezési tőkét 1 823000 frt-ban állapítsák meg. (E 35000 frt-nyi hivatalosan engedélyezett megtakarításból levonva Berény állomás létesítésének a megyére háruló 10 000 frt-nyi költségét, a tényleges kiadás csökkenés 25 000 frt.) A miniszter egyben felszólította az engedélyeseket, hogy a már korábban megállapított 80000 frt-nyi engedélyezési biztosítékot legkésőbb május 15-ig az állami központi pénztárba fizessék be, mert különben „az állam által kilátásba helyezett összes kedvezményeket most már visszavonhatatlanul megszűntéknek fognám tekinteni." 14 Az 53,0 km hosszú mellékvonali pálya 1894-ben tervezett összes beruházási költségét (amely lényegesen eltért a miniszter által hivatalosan megállapított építési és berendezési tőkétől) a főbb tételek részletezésével az aláb­bi kimutatás tartalmazza. 15 Tétel Tervezett költségek frt-ban Összesen Kilométerenként I. Tervezés, építésvezetés 89 250 i 680 II. Kisajátítás 106 260 2 005 III. Alépítmény 769 030 14 508 IV. Felépítmény és kavicsolás 688 507 12 990 IX. Forgalmi eszközök Összesen : 132 500 2 241 887 2 500 42 300 A HÉV Rt. alapszabályainak a ker. miniszterhez történt 1895. évi felter­jesztéséből kiderül, hogy az 1894. évi 1 823000 frt-os összeghez képest a szüksé­ges építési tőke jelentősen változott, ugyanis csak 75%-os árfolyammal tudták elfogadtatni a törzsrészvényeket, így 2 195 600 frt bruttó tőkére volt szükség. Ezt az összeget a konvencionális arányok szerint 35%-ban törzs-, 65%-ban elsőbbségi részvények kibocsátása által kívánták előteremteni. A választmány több építési vállalkozóval (Arnstein Henrik, a Beleider és Schock, a Gfrerer és Grossmann, a Mandl-Ghette- és Hoffmann, majd a Schreiber József-féle céggel) tárgyalt, ill. kért tőlük árajánlatot. A kapott legolcsóbb ajánlatot a választmány közölté az eredetileg kiszemelt Fleischmann József és Tsa céggel, amely annyiért nem tudta elvállalni a munkát, ezért lemondott építési előjogának gyakorlásától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom