Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Kanyar József: Tankönyvek és pedagógiai kézikönyvek Dél-Dunántúl népiskoláiban a XVIII-XIX. században

olvashatunk a hazai történelem- és földrajztanítás, a katekizmus, a fizika- és a matematikatanítás középfokú tankönyveiről. Ennélfogva a hazai Egyetemi Nyomda által kiadott tankönyvek fellelhető példányait is át kellett tekinteni, miután az 1777-es és az 1806-os Ratio cducationisokban elrendelt hivatalos állami tankönyvek előállítására és terjesztésére csak ez a nyomda rendelkezett a tankönyvkiadás privilegizált jogával.

2 A feudalizmus népiskolája - köztudottan - az egyházaké volt, akár intézményi-szervezeti keretként, akár a felügyeletük alá tartozóként. A falusi iskolák különösképp egyházi keretek között szerveződtek, az iskolamesterek papjaik alá rendelten tevékenykedtek. A bennük használatos tankönyvek és pedagógiai segédletek - mindenkor - a fenntartó egyházi testületek ideológiáját sugározták. Ezért is volt c korszakban a vallásoktatásnak, a katekizmusnak, a bibliai ismereteknek, az imádságoknak és az éneklésnek a tanítása jóval fontosabb az olvasásnál, az írásnál, a számolásnál s a másfajta ismeretek tanításánál is. A városi polgárság számának és iskoláinak a növekedésével „világiasodni" és „laicizálódni" kezdett az iskolák intézményi rendszere, a polgárság már kevésbé elégedett meg az oktatásnak kizárólagosan csak vallásos és liturgiális céljaival, hasznosítható műveltségelemek megszerzésére törekedett, neki már nagyobb szüksége és igénye mutatkozott az egyháznál - de a jobbágyparaszti társadalomnál is - az olvasásra, az írásra és a számolásra.

3 A humanizmus és a reformáció az anyanyelvi oktatással elemi fokon kezdte kiépíteni a tömegművelődés új útjait, a tanítóban már nemcsak a lelkész jó segítőtársát: a kántort látta, hanem az iskolás gyermekeket hasznos ismeretekre nevelő, önálló értelmiségi foglalkozású pedagógust is. Ez a reformáció óta megfigyelhető általános törekvés hazánkban a 18. század utolsó harmadában az I. Ratio educationisban összefogott új művelődéspolitikában is nagy jelentőséget tulajdonított a népiskola ügyének, ha kevesebbet is, mint a középfokú oktatásnak, hiszen ettől az időtől kezdve hívták fel a megyék figyelmét a népiskolákkal való törődésre, az állam pedig kezdte felismerni a közoktatásügy állami felügyelet alá való helyezésének és annak, egységes színvonalra való emelésének a lehetőségét és szükségességét is. E hasznos ismeretek sorában - az Erdélyi Református Főkonzisztorium 1785-ös A falusi oskolamesterek kötelességei című tervezetéhez hasonlóan - az olvasást, az írást és a számtant már nélkülözhetetlen tárgynak tartották az iskolafenntartó testületek s főképp a „mezei oeconomiának a princípiumait", a geográfia ismereteit, az ország és a régió határainak, vizeinek, hegyeinek, városainak és lakosságának a bemutatását, de a nagyobb és kisebb haza históriájának az ismeretét is. Világosan látta ezt a könyvtáralapító Teleki Sámuel uradalmi inspektorának 1794-es iskolai szabályzata is, amely akár Erdélyre, akár pedig régiónkra egyaránt találó megjegyzésként rögzítette, hogy „minden kétségen kívül vagyon az, hogy a tudatlan, az ostoba és bárdolatlan ember, aki a vallásban, az erkölcsökben és a maga világi állapotjára szükséges, hasznos dolgokban nein oktattatik, sem embernek, sem hazafinak, sem jobbágynak nem jó"/

1 Még abban az esetben is, ha az 1785-ös és az 1794-es erdélyi igények, majd az 1795-ös debreceni alsó iskolák tanítói részére megfogalmazott kötelességek - időben - elkésettnek is tűntek az I. Ratio educationis idejéhez képest, mindazonáltal ezek az igények már konkrétabban megfogalmazottabbaknak tűn2 !