Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Király István: A Somogy megyei lótenyésztés

A jobbágyfelszabadítás után Somogy megyében a mezőgazdaság vonóerejében gyors minőségi és mennyiségi változás következett be. A minőségi csere a már eddig elmondottakból is egyértelműen kiderül. Nem ilyen egyértelmű a vonóerő mennyiségében beállott változás. Az a kérdés, hogy 1850 és 1870 között az •körállománynak 19629-cel történt fogyása és a lóállománynak 13360 db-val való növekedése equivalens-e? Ha számos állatban történne az összehasonlítás, akkor határozott nemmel kellene válaszolni. A vonóerő azonban nemcsak a testsúly függvénye, hanem az állatfajé is. A lónak és az ökörnek - mint különböző állatfajok képviselőinek - az összehasonlítása csak a vonóerő alapján lehetséges. A vonóerő - természettudományos pontosságú - mérése ebben a korban még elmaradt; ilyen - általánosítható - mérések nem állnak rendelkezésre. így aztán a mérlegelés alapját csak a korabeli tapasztalatok képezhetik. Általánosan ismert, hogy az ökör lassú mozgású. De ez semmiképpen sem lenne elegendő ahhoz, hogy az igásállományban (a lovakat és az ökröket együttvéve) 1850 és 1870 között bekövetkezett több, mint hatezres fogyást a lovak gyorsabb mozgásával kiegyenlítettnek vegyük. Egy ló és egy ökör vonóerejéről a vélemények megoszlanak. A földbirtokosok és gazdatisztjeik állították, hogy az ökrök jobb igás barmok, mint a lovak.

2- Ennek a tapasztalatnak az volt az alapja, hogy lovakat kettős fogatban, az ökröket pedig négyesben használták. Igaznak kell tartani, hogy négy ökörnek a vonóereje nagyobb, mint egy pár lóé. Történeti tény viszont, hogy a parasztság Somegy megyében a századfordulóra már alig tartott és nevelt ökröt. Elképzelhetetlen, hogy a parasztság lemondott volna az ökrökről, ha azok jobb igás állatok lettek volna, mint a lovak. Természetesen azt is számba kell venni, hogy az uradalmi mezőgazdasági szerszámok, amelyek rendszerint helyi kovácsok és bognárok munkái voltak, mindig nehezek és durvábbak voltak, mint a paraszti szerszámok. Oka nagyon érthető, az uradalmi cselédnek, akinek a társadalmi helyzete alig különbözött a jobbágyétól, nem lehetett könnyű szerszámot a kezébe adni, mert gondatlanságból vagy egyenesen haragból minduntalan összetörte volna. A parasztság mezőgazdasági eszközeinek 1848 utáni fejlődésében a könynyebb kézi és állati szerszámok előállítása figyelhető meg. (Ez vonatkozik a gyári ekéktől a falusi kovácsok és bognárok által előállított eszközökre egyaránt!) így aztán a paraszti ló a hámban sokkal kisebb felesleges terhet vonszolt, mint az uradalmi, következésképpen a paraszti lovak energiája jobban hasznosult. Miután a lóállomány nagyobbik hányada 1848 után is a parasztságé volt és miután éppen a lovak igázása a paraszti mezőgazdaságban 1848 után egy új fejlődés irányát jelölte ki, annak a véleményemnek kell hangot adnom, hogy a ló nemcsak gyorsabb és ügyesebb vonóállat, mint az ökör, de a parasztgazdaságban az egy lóra eső hasznos energiakifejtés lényegesen javult a jobbágyidők ökörvontatásához képest. Néhányan annak a véleménynek adtak helyt, hogy az ökrök fokozatosan azért szorultak ki a mezőgazdasági vontatásból, mert a szürke magyar marhát tarka fajták váltották fel. A szürke magyar ökrök gyors és erős állatok voltak. A korabeli vélemények erről is erősen megoszlanak, ugyanis a tarka fajtákból sok uradalomban ökröket neveltek és olyan vélemények láttak napvilágot, hogy értékük alig kisebb, mint a szürke magyar ökröké. Arról nem is szólva, hogy a tarka fajták olyan hazai tájfajtáját, mint a bonyhádi, már a legkorábbi időktől fogva - tehénként is jármozták. A tehenek mérsékelt jármozása ugyancsak ösz-