Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Magyar Eszter: Településszerkezet és agrártermelés Somogy megyében a 18. században és a 19. század első felében

szetesen nem kedvezett a paraszti állattartásnak. Kötcse és Karád környékén jelentős paraszti juhtenyésztés bontakozott ki a 18. század végére. A juhokat az uradalomtól bérelt allodiális legelőkön tartották egészen az úrbéri reguláció végrehajtásáig, amikor kitiltották a földesúri legelőkről az állatokat. A juhokat egy ideig a közlegelőkön tartották, de ez kevésnek bizonyult és összetűzésekre vezetett a juhtartók és a többi gazda között, végül az uradalom kötelezte a juhászokat, hogy állataikat adják el. Karádon 1828-ban már csak 60 juh volt 13 jobbágy tulajdonában. Jádon az Esterházy uradalomban már korábban megtiltották a jobbágyoknak a juhtartást. Ugyanitt épített ki az uradalom Galambospusztán saját juhtcnyészetet. Hasonlóan alakult az uradalmi juhtenyészet a kéthelyi uradalom központjában, Kéthelyen is. Jelentősen megnőtt más uradalmakban is az állattartás, Marcaliban és Libickozmán, elsősorban a ridegen tartott gulyák száma gyarapodott. Az utóbbi határában, Libickozmán méneseket is tartottak. Az uradalmi legelőkön folyó állattartásnál sokkal sérelmesebb volt a jobbágyság számára az, hogy a közlegelőket elárasztották az uradalmi nyájak, elsősorban uradalmi bérlők állatai, így saját igásállatuk tartása is megnehezült. A regulációk során sokhelyütt az úrbéresek mocsaras legelőket kaptak és igen sok erdőt, amely eddig legelőül is szolgált, és amelyeket a jobbágyok legelőül béreltek, földesúri kezelésbe vettek.

91 A Somogy megyében általánosan elterjedt sajátos átmeneti művelési ágat, a legelőerdőt a földesúr bármikor erdőnek minősíthette és kitilthatta belőle a jobbágyokat. Nem véletlen, hogy a megyéből indult el 1832-ben a legelőkön kívül az erdők tagosításának a gondolata, amely szerint az Urbáriumban megállapított erdei szolgalmak helyett telkenként osztanának a jobbágyoknak a falu erdőterülete nagyságától függően 1 vagy 2 holdat. A javaslatot azonban ekkor még nem sikerült érvényesíttetni.

92 A jobbágyság erdőhasználata megítélésénél azonban nem szabad egyoldalúan csak társadalomtörténeti szempontokat figyelembe venni a (jobbágyság életkörülményeinek az alakulása, a földesurak jövedelemfokozó törekvései), hanem számolni kell az erdészettörténet meggondolásaival is. Semmi sem rontja jobban az erdő állagát, mint az, amikor hosszú ideig legeltetnek benne. A legeltetés elpusztítja a fiatal fákat, tönkreteszi az erdő talaját. A legeltetéssel elrontott, kiritkult erdőket erdőgazdálkodási szempontból már nem is lehetett erdőnek tekinteni. Több felé dívott a fiatal fák hajtásainak takarmányozás céljából történő levágása, amire az ágazóerdő elnevezések utalnak.

93 Az így használt fiatalosból szintén nem fejlődhet ezután egészséges erdő. A leggyakrabban sarjerdőgazdálkodási üzemmóddal művelt rendszertelenül vágott tűzifaerdők sem adtak már értékesebb faanyagot. Modern értelemben vett erdőgazdálkodást folytatni csakis a tagosított, vagy allodiális erdőben lehetett, beleértve ide természetesen a fa ipari alapanyagként való felhasználását is. A század első felében valóban több uradalomban ill. birtokon megindult a modern erdőgazdálkodás, híres volt a kéthelyi uradalom Libickozmán 1807-ben elkezdett erdőtelepítése. Kísérleteztek a terméketlen területek fenyővel való beültetésével is, pl. Fájsz határában Kund majorban a homokos területeken, valamint a frissen kiszárított Csikasz tó helyét is fenyővel ültették be Vrácsikon. Szép vadaskert létesült a 19. század elején, gondozott erdővel Lengyeltótiban a Mamócs nevű határrészben, valamint Mesztegnyőn Sósgát pusztán a későbbi Vadkerti dűlő helyén. Sárdon volt a század közepén a megye egyik legkorszerűbben kezelt erdeje a Somkuti birtokon, tó;