Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Magyar Eszter: Településszerkezet és agrártermelés Somogy megyében a 18. században és a 19. század első felében

egyező településsűrűséget és térbeli település megoszlást találunk. A ritkábban lakott területeken a pusztabérletek formájában jelentkező települtség is hiányzik a 18. század elején, vagyis ott nem találta meg a lakosság a mezőgazdasági termelés bármelyik ága számára kedvező feltételeket. A mintaterület településhálózatának történetéből levonható az a következtetés, hogy a lakosság a török alatt is, az elnéptelenedések idején a viszonylag kedvezőbb megélhetési feltételeket nyújtó területek felé vándorolt. Pusztabasznál at a hódoltság alatt és utat? A hódoltság korában kialakult széleskörű pusztahasználat vizsgálatát feltétlenül bele kell vonni a mezőgazdaságilag művelt kultúrtáj történetének problémakörébe. Az a pusztafalu ugyanis, amelynek a határát a szomszédos falvak lakói valamiilyen formában élik, nem esik ki a mezőgazdasági termelésből, mivel a földet valamilyen formában mégis csak művelik, alakítják, nem tekinthető teljesen elvadultnak, különösen nem az, amelynek a földjén szántóművelés is folyik. A pusztahasználat pontosabb, művelési ágak szerint történő számbavétele ugyancsak az országos összeírások alkalmával történt meg (1715, 1720, 1728)

20 - a századforduló idején keletkezett források a legtöbb esetben megelégszenek a pusztahasználat tényének a rögzítésével - mégis több esetben utalnak arra, hogy az elpusztult falunak szántóföldjét is bérelte a környező falvak lakossága. (Szántják Bemek, Nagyberény, Bogát, Gillye, Landord, Sudák stb. határát.)

21 A török hódoltság idejében készített jövedelemjegyzékek, összeírások is feltüntetik a pusztahasználatot, de az ott uralkodó művelési ágra csak a puszta után fizetett adóból lehet következtetni, így az adat nem teljesen megbízható. Szántóföld után holdanként fél köblöt, rét, illetve legelőhasznosítás esetén boglyánként, vagy kaszásonként 28 dénárt, a legelő és makkoserdők után állatonként fizettek 25 dénárt pusztabérleti díjként. Teljesen pusztának, lakatlannak a kortársak - értve alatta mind a török, mind a keresztény adószedést is - csak azokat az elpusztult településeket tekintették, amelyeket senki nem művelt (Gamás, Fiad, Kisbár, Kötcse, Polany, Csombárd, Libickozma, Bize stb. 1701-ben).

22 A művelt táj története szempontjából tehát a művelt pusztákat is figyelembe kell venni, még akkor is, ha rajtuk bizonyos okok miatt az előzőeknél jóval alacsonyabb határhasználati forma és művelési rendszer alakult ki. A hosszú évekig műveletlenül hagyott szántók egy részét nagyobb munka lett volna ismét művelés alá vonni, feltörni, mint a szomszéd, kedvezőbb tulajdonságú határban földet művelni. A falvak legtöbbjében így a nyomásrendszer átmenetileg megszűnt, és helyébe a több faluhatárt átfogó szabályozatlan legelőváltás került. Hasonlóan bevonhatók a művelt területek körébe és a településhálózat részének tekinthetők azok az elpusztult falvak, amelyeken a 18. század elején megindul a földesúri majorsági gazdálkodás. Igen sok települést már ebben az időben vagy a földesúr, vagy a bérlője maga műveli: Boglár, Kisgomba, Várda, Ramovicza, Kiskölked, Oszlár, Muszt, Ság, Nyír, Remete, Nádszék, Vitya. Ezeken a településeken természetesen földműveléssel vagy állatgondozással foglalkozó lakosság is élhetett, bár a csak adózási szempontokat érvényesítő kamarai összeírások ezeket a településeket lakatlannak számítják.

23