Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Magyar Eszter: Településszerkezet és agrártermelés Somogy megyében a 18. században és a 19. század első felében
A visszatelepülés és a gazdasági újjászervezés egy viszonylag fejlettebb időszakában az 1720-as, 30-as években is több olyan település, földesúri használatban levő puszta van, amelyen mezőgazdasági termeílés folyik földesúri majorság keretében, bár a csak adózó jobbágylakosságot számon tartani kívánó országos összeírásokból ezek a települések is hiányoznak, és települtként, faluként csak akkor jelennek meg a forrásokban, amikor már úrbéres lakosságuk az időszak telepítési formájának megfelelően már úrbéres zsellér - is van. A 18. század végén a Lexicon locorum által is falunak nyilvánított települések közül, a század első felében már cselédekkel, béresekkel folyó mezőgazdasági termelés volt Pamukon, Mocsoládon, Kisgombán, Várdán, közvetlen írásos bizonyítékok alapján, 2 ''' míg a többiekben a majorságok meglétét igazolja az a tény, hogy a betelepülőknek úrbéres földet nem adnak ugyan, de néhány holdat alkalmanként művelhetnek a majorsági földekből (Fiad, Szőlőskislak, Vrácsik, Bodrog, Kclevíz, Sörnye stb.). 2;) A III. ábrán látható térkép a 18. század eleji 1715, 1720, 1728-as országos összeírások puszta- és extraneus földhasználatának irányait foglalja össze. A források sajnos igen sok esetben nem tüntetik fel egy adott falu határából hiányzó művelési ágat (pl. erdő) pótló más településbeli határhasználat pontos helyét, megelégedve annak közlésével, hogy a hiányzó erdőt, legelőt, szántót stb. a szomszédos prédiumokon, pusztákon, helységekben bérlik. A visszafoglalás idejére rekonstruálható pusztahasználatokkal szemben a 18. század eleji bérletrendszerben lényeges különbség az, hogy a hiányzó művelési ágat nemcsak puszták, hanem már jobbágylakossággal betelepült falvak határában bérlik, ezekben az esetekben már nem pusztabérletekről, hanem extraneus földhasználatról van szó. Extraneus földhasználat elsősorban szőlőhegyek helybeli hiányánál és erdők esetében fordul elő, míg szántót, legelőt és rétet lehetőleg pusztákon bérelnek. Azt, hogy egy falu idegenben milyen művelési ágat bérelt, a török-korban és az 1715 — 20-as országos összeírások idején is alapvetően az határozta meg, hogy a kultúrtáj elvadulása, ill. a természet és növényföldrajzi körülmények mely művelési ágat tettek lehetővé az anyafaluban, vagy a bérelt puszta faluhelyen, és melyeket nem. A földesúr személye másodlagos kérdés, tehát az egyes falvak ebben az időben még nem saját földesuruk pusztáját ill. másik birtokát használják, hanem azt a legközelebbi határt, ahol a számukra hiányzó rét, szántó stb. megtalálható, a legtöbb esetben a hódoltságkori, vagy pontosabban a visszafoglalás utáni első években kialakult pusztahasználati hagyományok folytatódnak. Lényegében nem változtak a hódoltságkori bérleti díjak sem, szántót kilencedért, kaszálót akár erdőbelit, akár rétit, boglyánként 28 dénárért, legelőt állatonként 5 dénárért, vagy évi készpénzért bérelnek, a makkolás díja sertésenként 25 dénár volt. A 20-as években, bár a készpénzért történő bérletek aránya magas marad, megjelenik a kézirobot mint bérleti díj, jelezve, hogy a helyreálló földesúri allódiumoknak egyre nagyobb szüksége van a jobbágyság munkájára. Mernye pl. 60 nap, Táska szintén 60 nap évi robotért bérel legelőt földesurától. 20 A 18. század eleji bérletek jellegzetessége még az is, hogy a jobbágy szempontjából teljesen mindegy az, hogy hiányzó művelési ágát saját földesura másik, szomszédos birtokáról pótolja-e vagy sem, ugyanazt a használati díjat kell fizetnie, mint idegen földesúr esetében, ezen a gyakorlaton csak az Urbárium változtatott. A bérleti díjak ekkor még szintén egységesek megyeszerte, birtokostól és uradalomtól függetlenül.
