Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Szili Ferenc: Munkásság és műszaki értelmiség a Kaposvári Cukorgyárban a két világháború között
A rendelkezésünkre álló bérjegyzékekből összesített kimutatást készítettünk, amelyek másfél évtizeden keresztül 1929-1944 között tartalmazzák a tisztviselők bér- és jövedelemviszonyait. 31 1935-tól sikerült különválasztanunk a műszaki és az adminisztratív tisztviselőket, így választ kaphattunk arra is, hogy milyen volt a két csoport bér- és jövedelemdifferenciáltsága. Közismert, hogy a cukorgyári tisztviselők jövedelmét az alapfizetésen túl a különböző készpénrjuttatások és a természetbeni járandóság egészítették ki. 32 (2-3. 6Z. táblázatok.) A készpénzjuttatások tetemes része a renumerációból állott, amelyet a közgyűlés minden évben mérlegzárás után állapított meg. A renumeráció függvénye volt mindig az üzleti év tiszta nyereségének, ezért annak összege a jövedelmezőségtől függően évenként változott. Helyenként rendkívüli renumerációt is juttattak az alkalmazottaknak, természetesen csak azokban az években, amikor a részvénytársaság tiszta nyeresége az átlagosnál magasabb volt. A karácsonyi segélyt a tisztviselők lényegében a 13. havi fizetésüknek tekintették. A háborús években a részvénytársaság az inflációt különböző pótlékokkal és egyéb rendkívüli készpénzjuttatásokkal igyekezett ellensúlyozni. A természetbeni járandóság értékét a lakás használati értéke, a villany, a víz, a tüzelő, az évenként juttatott cukor és a députât föld alapján számították ki. Ezen túlmenően a vállalat, tisztviselői helyett fizette a különböző adólevonásokat is, így többek között a kereseti, a rokkant, az ínség és a jövedelemadót, amely évenként több 10 ezer pengő költségkiadást jelentett. A tisztviselők közül néhányan külön jutalmat is kaptak gyermekeik részére, iskoláztatási segély címén, házépítés esetén pedig nagyobb összegű kamatmentes előlegben részesülhettek. A 2-es számú táblázatban az öszszes jövedelemrovatban a vállalat által kifizetett adók összegét nem tüntettük fel, mivel a juttatás nem befolyásolta a tisztviselők életszínvonalbéli alakulását. A kimutatásokból teljes képet kapunk arról is, hogy az üzemi hierarchiában a különböző foglalkozásoknak milyen volt a rangjuk és a részvénytársaság a differenciált bérezésnél milyen szempontokat vett figyelembe. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a műszaki tisztviselők mind az alapfizetés, mind pedig a különböző pénzjuttatások tekintetében előnyösebb helyzetben voltak. Az adminisztratív tisztviselőknél az egy főre kimutatott alapfizetés sohasem érte el a műszakiak szintjét. 1933-ban az alapfizetésnél és az évi összes pénzjövedelemnél ez a különbözet még csak 26,10%, illetve 18,77% volt. Egy évtizeddel később ez az arány már lényegesen különbözött, mivel a műszakiak az alapfizetésben 93,20%-kal, a készpészjövedelem tekintetében pedig 65,19%-kal jutottak magasabb jövedelemhez. Ha a differenciált bérezés mértékét a két csoporton belül vizsgáljuk, akkor az alábbiakat láthatjuk: a gyárigazgató, a cégvezető és a főmérnök aránytalanul magasabb jövedelemben részesült, mint a tisztviselők bármelyik csoportban. Az igazgató évi összjövedelme ij-2oszorosa is lehetett a legkevesebb jövedelemmel rendelkező tisztviselőének. A bérezés mértékét egyébként döntően a beosztás, valamint a szolgálatban eltöltött évek alapján határozták meg. A műszaki tisztviselők magasabb jövedelmét indokolttá tette magasabb iskolai végzettségük, szinte kivétel nélkül mindnyájan egyetemet vagy ipari főiskolát végeztek, de nagyobb volt a felelősségük is, mivel az üzemben a zavartalan termelést elsősorban nekik kellett biztosítaniok. Az adminisztratív tisztviselők munkája kényelmesebb volt, egyetemi végzettséggel sem rendelkeztek, de a felsőkereskedelmi vagy a gimnáziumi érettségi bizonyítvány kötelező belépőjegynek számított ezekbe a munkakörökbe is.
