Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

cs a kormány mellé sorakoztatására. Az ő segítségükkel igyekeztek a fontolva haladó eszméknek, valójában a kiváltságok lehető védelmére többséget szerezni. Szemben álltak a megyeszerkezcttel, amely szerintük lehetővé teszi, hogy egy vagyontalan párt terrort gyakoroljon a vagyonosok rovására, és minden jogos hatalmától megfossza az arisztokráciát. Nekik hiába hangoztatta Kossuth, hogy egyrészt a nép javára is kell indítványoknak születniük, másrészt valójában az jár el a birtokososztály érdekében, aki idejekorán figyelmezteti: érdekei ,,a nemzet közérdekével" elválaszthatatlanul össze vannak kötve , Dessewffy elfogadhatatlan és csak rosszat szülő felfogásnak minősítette azt az elvet, hogy amit törvény nem tilt, az szabad; olyan elméletet .látott benne, amely a föderalizmus eszméjét takarja, és a monarchia eszméjével szöges ellentétben áll. Szerinte a monarchia a törvényhozás és állam - azaz kormányhatalom, a törvényhozás pedig az uralkodó és a rendek egységén alapul, miközben a fejedelem őrködik azon, hogy a törvényhozásban egyik érdek se nyomhassa el a másikat. A megyék viszont a kossuthi teória alapján törvényhozási ügyekbe avatkoznak, önmaguknál akarják a társadalmi hatalom összességét központosítani, hiszen a liberális elméletből következik, hogy végtelenre növelhető a megyei hatáskörbe vonható kérdések száma. Ezzel megbénítják, vagy egyenesen feleslegessé teszik a törvényhozást, kisajátítják az országgyűlés funkcióját, egyszersmind uralkodói jogokat ragadnak magukhoz, amint ezt gyakorlati lépéseik bizonyítják. Mert - miután a legfelsőbb bíró maga a király - a büntetőbíráskodáshoz nyúlni a felségjog megsértése; a honoráciorokat voksképességgel felruházni az alkotmány alapjának oly tágítása, amelyet csupán a rendek és a király közösen tehetnek meg, ezért jogsértés; bármilyen célú adóztatás, miután a mentesség az uralkodótól származik, felségjog hatálytalanítása; az oktatási rendszer alapelveinek megszabására az uralkodó illetékes, népnevelési kérdésben megyeileg intézkedni tehát ugyancsak felségjogba avatkozás. Következésképpen a megyék minden egyes cselekvő fellépése mások létező jogait csonkítja, azaz alkotmányellenes. Cselekvő fellépésre ugyanis csak a nemzetiség és alkotmány védelme jogosíthat; a megye csupán defenzív funkcióval rendelkezik; mivel pedig ennek szüksége nem forog fenn, mindenkinek, aki a törvényességet és alkotmányt tiszteli, ki kell állnia a törvényhozás és az uralkodó hatáskörének megőrzése mellett, és a megyei autonómia, pontosabban: „a terrorista párt" mások jogainak csonkítását célzó törekvései ellen, amelyet óhatatlanul egyesek jogainak elrablása követ. Mert minden újítás, amelyet e párt a megyékben keresztülerőszakol, a törvényhozás számára korántsem útmutatás, hanem erkölcsi nyomás akar lenni, hiszen országgyűlési hatálytalanítása kínos-kényelmetlen, nehezen vállalható feladat. Dessewffyék ellentámadása, amelyet sajtójukban és a mcgyegyűléseken indítottak, nem pusztán a megye jogainak terjesztésére irányuló törekvéseket, hanem egyszersmind a municipális intézményrendszer egészét vette célba. Hangoztatták, hogy e szerkezettel nem lehet kormányozni; olyan hol tehetetlenségi, hol ellenálló erő van benne, amely összeférhetetlen a rend eszméjével; ez az erő örökös harcra készteti „a főhatalmat", amely vagy elgyengül a küzdelemben, vagy az állam megmentése végett erőszakos eszközökhöz kénytelen nyúlni. A municipiumokat tehát a rend és társadalom érdekében korlátok közé kell szorítani. Dessewffy és társai nem hallgatták el, hogy a kormány kezében nagyobb, a megyéknél kisebb hatalmat szeretnének látni, a nyilvánosság előtt mégis elsősorban a törvényhozás és az uralkodó jogainak védőiként léptek fel. Kendőzet-