Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

lenebbùl szóltak azokban a beadványaikban, amelyeket névvel vagy névtelenül a kormányszervekhez, illetőleg Metternich irodájába juttattak, vagy azokban a tájékoztatókban, amelyeket a rendőri közegeknek adtak. Bennük már elsősorban arról esett szó, hogy a rendi jogok terjesztésének kísérlete kifejezetten a kormányjogek szűkítésére, a kormány híveinek elnyomására irányul ; az ő rovásukra akarnak a megyéknek új jogokat harácsolni. Hiszen nap mint nap beavatkoznak a rendek, illetőleg a hatalmat számos törvényhatóságban bitorló liberálisok a kormány hatáskörébe, vagy szegülnek ellene intézkedéseinek, tesznek vita tárgyává minden leiratot vagy utasítást. Korábban csak személyek tagadták meg az engedelmességet a kormánynak, újabban egész törvényhatóságok - illetőleg nevükben az ellenzék - teszi ezt. Az oppozíció az előző diétán még csak a személyes szabadsággal operált, újabban megyei autonómiára, a bírói függetlenségre hivatkozik. Az újítások állítólagos kipróbálása csak annak elméleti álcázása, hogy a liberálisok önkezükbe törekednek ragadni minden törvényhozói és kormányhatalmat. Ha az ár elé a központi hatalom nem húz gátat, a jograbló megyék példáját, hamarosan az egész ország követi, függetlenedik a központtól, a kormány pedig a megyékben egy szép nap hatalom nélkül találja magát, és valósággá válik, amire a liberálisok titokban vágyódnak: névleg királyság, intézményformák és tényleges hatalom tekintetében viszont köztársaság. A konzervatívok nem tudták mire vélni a Helytartótanács kezdeti hallgatását. Némelyek az európai bonyodalmak számlájára írták, hogy közbelépése várat magára; mások arra gyanakodtak: szándékosan tűri a helyzet elfajulását, hogy azután nagyobb nehézség nélkül küldhessen rendcsináló megbízottakat a megyék nyakára. Mindenesetre szigorúbb beavatkozásra unszolták, és közegeitől erélyesebb magatartást sürgettek. Hangoztatták, hogy az ellenzék legtöbbször a főispán vagy az adminisztrátor gyengesége miatt, illetőleg azért kerekedik felül, mert a főispán nem eléggé ügyes a gyűlések irányításában. Szükségesnek tartották, hogy a főispánok megyéikben tartózkodjanak, ők vagy helyetteseik energikus, sőt bizonyos fokig „parancsoló" politikai vezetést érvényesítsenek, minden kormánypárti erőt mozgósítsanak az ellenzék legyőzésére, főleg pedig a főpapok utasítsák lelkészeiket a gyűlések rendszeres látogatására és aktív harcra a megyei liberálisok ellen. Ó- és újkonzervatívok nem jogtiszteletből álltak ki a törvényhozás mellett és hirdették, hogy bármely változtatásra csak az országgyűlés illetékes, hanem azért, mert annak szerkezete a főrendi ház révén az ő túlsúlyukat biztosíthatta. A megyék ellenében valójában nem a törvényhozói, hanem a kormányhatalmat kívánták központosítás által erősíteni. Sajátos módon azonban a megyeszerkezet gyengítésére, pontosabban e gyengítés törvényesítésére magát a megyét óhajtották felhasználni. Dessewffyék taktikája szerint ugyanis részben minden erőtartalék bevetésével, részben a megyevezetés közreműködésével a megyékben kellett volna először legyűrni a liberálisokat, az ily módon szerzett konzervatív többség útján pedig oly utasításokat elfogadtatni a diétával, amelyeknek törvénnyé emelése egyidejűleg szűkíti a municipiumok és tágítja a kormány hatalom- és jogkörét. Törvény által központosítani a kormánynál a hatalmat: ez volt a cél, amely felé a megyerendszer szakadatlan bírálatával törekedtek. Elképzelésük teljesülése az alkotmányosság pecsétjét ütötte volna a hatalomnak oly kormánynál történő centralizációjára, amely azután a nemzettől kapott felhatalmazásra hivatkozva, miután felelősséggel viszont a nemzetnek nem tartozott, a mögötte álló társadalmi vagy