Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

és ítélkezés „pártatlanságát" ; és hogy az államhatalom befolyása a bíráskodásból elvileg sem rekeszthető ki : az ellenzék időlegesen határozatba tudta öltöztetni azon akaratát, hogy a bírákat főispáni kijelölés nélkül - egy vagy több évre a rendek maguk állítsák titkos szavazással funkcióikba. E megyék többsége, noha helyenként botrányos jelenetek közt, mint például Biharban, ahol Tisza tiltakozásképpen elnöki székét is odahagyta, foganatba is vette döntését. Sőt Szatmár, Pozsony és Bihar továbbment: kimondta, hogy a törvényszékhez bárki hozzáértőt bírául választhat a megyegyűlés, azaz nem kell magát a főispán ákal hivatalosan kinevezett táblabírák körére korlátoznia. Másutt viszont a hasonló kísérletek megtörtek a konzervatív többség ellenállásán. Szepesben azzal az ürüggyel sikerült az ellenzéki javaslat megbuktatása, hogy a főispán nevében kandidáló alispán javaslatához a jelölő szerepének igénylése nélkül is hozzá lehet szólni. Trencsében a lemondással fenycgetődző alispán gátolta meg a többség által támogatott indítvány elfogadását. Zemplénben olyan kompromisszummal halasztották el a döntést, hogy a jelölés jogát az alispán, aki úgyis a rendek választottja, gyakorolja. Veszprémben ugyancsak kompromisszum alapján meghagyták ugyan a főispán jelölési jogát, de oly kikötéssel, hogy minden egyes közgyűlésen indítványozzon a következő kongregációig működő négy bírót, akiknek munkába állásához azonban szükséges legyen a rendek hozzájárulása. Természetes, hogy az érintett főispánok és a kormánypárt nem hagyták annyiban: nádornál, mint a Helytartótanács fejénél, a Kancelláriánál, sőt közvetlenül az uralkodónál kerestek beadványaikban védelmet az ellenzék „jogfosztó" határozatai ellen. Hangsúlyozták, hogy az ellenzék célja a kormány teljes kizárása az igazságszolgáltatásból, amelyre eddig legalább a főispánok jelölési jogának érvényesítésével befolyást gyakorolt. Ha e jogot a központi hatalom semmivé tenni engedni, a köznemesség elveszti ítélőképességét, képtelen lesz megfelelő bírák választására, amiben a jelölés eddig segített neki; ezáltal a pártszellem kap nagyobb teret; a választás kimenetele néhány személy túlsúlyának függvényévé válik: ha 2-3 tucat ember összebeszél, az általuk kiszemelt bírák élethosszig hivatalukban maradhatnak, azaz a bíráskodás egészét az oppozíció ragadhatja magához. Ezért különösen veszélyes, ha az ellenzéknek még a választás titkosságát is sikerül keresztülvinnie, a főispánnak pedig többé nem lesz módja a jelölést úgy irányítani, hogy liberális többség esetén is „alkotmányosok" foglalhassák el a bírói széket. Ráadásul, ha évente választanak, évenként ismétlődik a választások összes kellemetlen következménye. A kormánynak tehát - ebben summázódott véleményük - a jelen helyzetet mindenképpen oltalmaznia kell a változtatási kísérletek ellen, mert az oppozíció a bíráskodás kézbevételével arra akar precedenst teremteni, hogy a megyék újjászervezése esetén a közigazgatás határozati úton intézését a kormány megrövidítésével teljes egészében magának biztosítsa. És a kormányszervek szigorúan őrködtek a statusquo, valójában a kormányexponens főispánok megszerzett jogköre felett. Sorra, egytől egyig megsemmisítették mindazon végzéseket, amelyek a főispánok hatáskörét a legcsekélyebb mértékben is érintették. A király rosszallását fejezte ki a megyék „túlkapásai" miatt. Jellemző, hogy a zalai rendeknek még az iktató kinevezését se engedtek meg. Sőt például Nyitra esetében eleve érvénytelenítettek minden olyan ítéletet, amelyet a megye által választott és nem a főispán-kinevezte bírák mernek hozni. Bihar erélyes dorgálást kapott azért a panaszért, amelyet a megye nevében liberói