Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

intézménynek hatáskörét, továbbá a megyét alkotó társadalmi elemek jogkörét is újraszabályozni javasolták, természetesen a szűkítés irányában. A liberálisok a megye igazgatási-végrehajtó, valamint politikai kezdeményező-határozó funkciójának lehető legszélesebb elméleti és gyakorlati értelmezésére törekedtek; ez az igény pedig nemcsak a megye létező jogkörének őrzését, hanem egyszersmind a megyét alkotó rendek hatalmának bővítését is tartalmazta. Az ideológiát, amely e törekvés jogosságát, egyszersmind célszerűségét, tehát helyességét volt hivatott alátámasztani, lapjában - nem sokkal annak beindítása után - Kossuth fogalmazta meg. Szerinte a megyének mint politikai intézménynek mindent szabad tennie, amit törvény nem tilt, ami törvénnyel nem ellenkezik, illetőleg amiről törvény nem intézkedik, vagy pedig a törvények szelleméből következik. E teória értelmében a megye a kérdések egész sorának saját hatáskörű rendezésére illetékes, mert számtalan fontos ügy vagy nem került korábban a diéta elé, vagy nem született benne az országgyűlésen egységes állásfoglalás. Sőt, a megyék egyenesen szolgálják a közérdeket, amikor különféle újításokat léptetnek életbe. A törvényhozásnak ugyanis „mélyen szántó kérdésekben" óvatosan kell eljárnia; a sajtó ezek elméleti tisztázásával könnyíti meg az országgyűlés munkáját, csökkenti le az időrabló viták tartalmát; a törvényhatóságok viszont, ha ők tesznek meg minden olyan előrelépést, amely törvénnyel vagy alkotmánnyal nem ellenkezik, gyakorlatilag készítik elő a törvényhozás működését: kísérleteik nyomán tapasztalatok alapján ítélhet a diéta róla, hogy mely újítás milyen formában válik be, vagy bizonyul helytelennek, és kockázat nélkül dönthet annak általánosításáról vagy elvetéséről. Végeredményben tehát a megye arra is hivatott, hogy ne csupán elvileg, hanem gyakorlatban is irányt adjon az országgyűlés számára. Valójában a törvényhozás elő'relendítésének, a reformok meggyorsításának szándékát fedte a liberálisok megyeelmélete: Kossuthék számoltak vele, hogy valamely megyében vagy azok egy csoportjában bármely reformkérdés könnyebben kaphatja meg a többség támogatását, mint - főleg a főrendeknél - az országgyűlésen. Egy-egy gyakorlatilag bevezetett újítással a diéta sem szegezhet szembe feltételezett, a valóságban nem igazolódó ellenérveket; bevált lépéseket nem hatálytalaníthat önmaga kompromittálása nélkül, és inkább kényszerül rá, hogy országos érvényesítésük mellett foglaljon állást. E szemléletben a megye egyidejűleg az alkotmányosság garanciája és a törvényhozás ösztönzője; gyakorlati értelmezése éppen ezért mind az országgyűlés állását, mind a központi hatalom jogkörét érintette. Ennek alapján és tőle bátorítva hoztak és foganatosítottak a megyék olyan végzéseket, amelyek nemcsak megye és diéta illetékességének viszonyát bolygatták meg, hanem azt is kifejezték, hogy a rendek a kormány rovására kívánnak a hatalom gyakorlásában részesedni. Az ellenzék ugyanis 1840-től 1844-ig kereken 20 törvényhatóságban olyan kérdésekben is kezdeményezőén lépett fel, amelyeknek az volt a tétje, hogy a megye igazgatási, illetőleg bírói tisztségviselőinek funkcióba helyezésénél meddig terjedjen a főispán - esetleg helyettese: az adminisztrátor - és meddig a rendek jogköre. Ennek megítélésében egyfelől a kormány, a főispánok és a konzervatívok többsége, másfelől a liberálisok és egy konzervatív kisebbség eltérő felfogásból indultak ki. Az előbbiek a főispánt a központi hatalom képviselőjének tekintették, és legalább korábbi befolyásának megőrzéséhez ragaszkodtak. Az utóbbiak szintén tudták, hogy a főispán valójában a kormány exponense, de ehelyett sze-