Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma

akarhon is tanulhattok, de magyart nem". E megyében tágabb körű, felszabadultabb társaságokba is eljutott. Itt osak annyi bántást kapott, hogy a hölgyek legyezőjükkel meglegyintették. De ugyanakkor hálás közönségnek is mutatkoztak, minden rendű és rangú emberrel együtt. A közönség pedig egyre nő'it és terjedt, halála után még jobban, s ebben is volt a higgadtan rendszerező Kazinczy számára valami „rendetlenség". Az olvasóközönség ízlése egyszerűen kisiklott a tudós, racionalista irányítás alól. írókkal, tudósokkal még csak könnyebben hadakozott Kazinczy, de mit lehetett kezdeni a Csokonai dalait éneklő, fiatal nőkkel, a bánatos herceglánynyal és a „műveletlen" falusiakkal? A kastélyok zenedélutánjain és a falusi viskókban egyaránt terjedő hírnévvel? A néppel, mely már úgy tudta, hogy Csokonai „táltos" volt?

94 Igen, ebben az egészben volt valami „planum nélkül való" rendetlenség. Mint ahogy életében nem lehetett egy helyben marasztalni soha a költőt, örökösen útrakelt, új és új tájakon tűnt fel, vissza-visszatérve Debrecenbe, de meg nem nyugodva - éppúgy nem lehetett az emlékét, a költészetét sem tisztán és pontosan körülhatárolni, egy helyen marasztalni. Hiába találtak szavakat, hogy „népies" volt, és hogy „komikus" volt - igen, mindkettő volt, de ezenfelül még valami más is. Még Arany és Pető'fi is osak ezeket a vonásait vette észre, és ezzel megint csak elhajlították, önmaguk világa felé hasonlították. Csokonai, a „haszontalan ember", a „felcser fia" a társadalomba be nem sorolható, korán-jött ellenség volt, „ingó tünemény" - modern preromantikuis, és ugyanakkor valami ősi, középkori vonást őrző jongleur is: jocutator, vándor énekes és bűvész, átváltozásokra, új és új szerepekre mindig kész „garabonciás diák", vagy ha úgy tetszik - „táltos", aki a népmesékbe költözött. Csurgó a bizonyság, ahol önállóan, isaját elhatározásából magyar költészettant kezdett tanítani - hogy Csokonai mnnyire tudatában volt költői felelősségének és példamutató szerepének. Mikor innét is eltávozott, megérkezvén a rendes tanár, akit ő csak helyettesített, „a tanítványok között a legkeményebb természetűek is alig birtak órák múlva is fájdalmaikból magukhoz térni."

95 Alakját nem lehet értelmezni a zseni-probléma, az európai összefüggések felsejlése nélkül. Mert Csokonai, amikor a nép ízes, természetes nyelvén beszél, és érzelmeitől indítva, melankolikus borúval a mulandóság arcába néz, a füredi partokon és a somogyi erdőkben bolyongva - akkor voltaképpen nem csak magyarul szól. Akkor sem, amikor - mintegy kigúnyolva saját elérzékenyülését komikus álarcban lép fel, bohóckodik, s közben, a humor magaslatain eljut az irónia csúcsára. Játszik. Játszik az örömmel és a bánattal, a szerelemmel és a mulandósággal, mint a Schiller által meghirdetett „játszó embernek" : a független, szabad, művészi alkotónak egy olyan példánya, mely csak korának és közvetlen környezetének korlátozott viszonyai között nem juthatott tökéletes kifejlődésre. Mégis, mindezzel, magyarul és népiesen beszélve, európai hangot ütött meg. A középkori jongleur-ivadékot megérintette a művészet csúcsaira törő európai szellem, mint ahogy a maga módján, valamivel előbb, Kármán Józsefet is. A politikai és gazdasági élet alapjait már többé-kevésbé tisztán látjuk, ezek a szembetűnőbbek, az elöször-adottak, a jól megragadhatók. De éppen a politikai-gazdasági viszonyok fejletlenségei okozták, hogy a kortárs kritikusoknak és a későbbi ítélkezőknek egyaránt, oly észrevétlenek maradtak a finomabb árnyalatok a költő alakján.