Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma

Ist das Poesie? Mondjátok meg, Nympha nem fürdött e benne, (im Bach) Mert úgy tán nagyon is fűszerszámos lenne. Er fand einen witzigen Einfall darin, dass die Nympha sich im Bach badend per posteriora ausgeleert haben möchte, dass also der Bach wohlriechend ward."

77 Ezeket a példákat Guzmics Izidornak is elismételgeti. Aláhúzásaiból látható, hogy vagy teljesen formális, nyelvújító szakszempontok vezetik, vagy pedig önkényesen kiragad egy-egy kifejezést. Ilymódon csaknem minden költőt el lehetne ítélni. Kétségtelen, hogy Gsokonai néhányszor megsértette a jóízlést verseiben. A széphalmi mester azonban elfogult módon túlozza ennek jelentőségét, s egy-két iskolai történet alapján azt akarja bebizonyítani, hogy a költőt olvasói ezért szerették. Hiába próbálta már annak idején Dessewffy József is felvilágosítani, Kazinczy magatartása csak annyiban változik, hogy még elfogultabbá lesz. ízlésének e „makacsságáért" azután, mint annyi sokan, a gróf is megneheztel. Az elhidegülés gyökere ugyan egy Kazinczy által írt epigramma, melyet Dessewffy félreértett. Ö maga azonban a széphalmi mesterhez intézett levelében Csokonai ügyét jelöli meg ncheztelése okául. Levelének szövege ismerétlen, arról csak Kazinczytól értesülünk: „Átalván maga mellett szóllani, egy rettenetes franczia levélben azt mondja, hogy ő nem az ellene írt sületlen epigrammáért (plat) haragszik, hanem a' Csokonay megbántásáért. Hát Csokonay parasztok dalosa e? Honnan veszem én azt a' kevély merészséget (orgueilleux courage) hogy munkáját, mellyet Cs. dolgozni el sem kezde még, rossznak kiáltom ki? ö magyar, és így kénytelen Cs.nak pártját fogni."

78 Hogy a probléma mennyire a társadalmi osztálykülönbségek megvilágításában tűnik fel, azt legjobban egy Guzmicsnak szóló levél árulja cl: ,,S mondd meg nekem, mint értsem én azt, hogy Gróf rám azért haraghatik, a' mit én Cs. felől Muzárionban mondottam?"

79 Ugyanebben a levélben ő, aki negyedszázada még ki akarta adni, ha megjavítva is, Csokonai műveit, ezeket írja: „ ... én a Cs. Verseit a' minden lapon elhullatott disznóságai miatt... kezembe is átallom venni." A Csokonai értékét ismerők felháborodására válaszul azt tervezi, hogy még egyszer szól a Muzárionban, s ez alkalommal egy „díszes dalát" fogja közölni a költőnek, melynek „undokságait" senki nem olvashatja „pirulás nélkül".

80 íme a probléma, s vele Kazinczy elfogult magatartása már egészen ferde irányt vesz, mikor egy új hang szólal meg a nyilvánosság előtt. A tizennyolc éves Szalay László, a későbbi neves történetíró és centralista politikus, akkor még fiatal jogász szól váratlanul a Csokonai körül hullámzó vitába. 1830-ban kis füzetet jelentet meg, Észrevételek a Mnzárion III. és IV. kötetéről címmel. Ebben elmondja fiatal véleményét az új irodalmi folyóiratról s ennek kapcsán a hazai irodalomról is. így kerül sor arra, hogy Kazinczynak Csokonairól írt cikkét megkritizálja. Egy évtizeddel előbb még elképzelhetetlen lett volna, hogy a széphalmi mestert egy ismeretlen gyermekifjú megbírálja. Kazinczy elég támadást kapott hosszú élete alatt, de vezérsége korszakában mindig a konzervatívak, és az öre-