Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
nicht zu theilen, den ich nach seinem Tode schätze, wie ich ihn bey seinem Leben sehr geliebt habe, dem ich aber ganz und gar nicht gleiche. Er war unter unsern Schriftstellern, was die Mahler der niederländischen Schule sind: und ich arbeite ewig wider diese Schule, und sage, dass man nicht nach der Natur (wie diese) mahlen müsse, sondern immer in das Schönere, das ist nach dem Ideal." 67 Való igaz, a megtiszteltetés megint a Dunántúlon éri Csokonait hivatalos formában, mikor Festetics György gróf, az élénk szellemű, és a magyar irodalom javát óhajtó, ritka főúr, Keszthelyen, kastélya kertjében rendszeresen megrendezi a helikoni ünnepeket. Az írók, költők tiszteletére fát ültet. S mintha a jövőbe látna, ahol Kazinczy és Csokonai neve egyképpen megmarad, mindkettőnek ültet fát. Kazinczynak a német szentmentális klasszicizmuson nevelt ízlése azonban, mint leveléből kitűnik, alacsonyabb rendűnek nézi a természetességet a mesterkéltségnél. S ennek szellemében lealázónak érzi Csokonaival, az elhalt költő emlékével együtt szerepelni a helikoni ünnepen. Horváth Adám és Kisfaludy Sándor sem tartoztak kedvencei közé, más felekezetből valók voltak, társaságuk mégsem bántja. Egyedül Csokonai az, akivel nem óhajt együtt szerepelni. Hiába írta neki Dessewffy, hogy a természetet sokkal nehezebb utolérni, mint „bármi más tzifrákat", a széphalmi mester a művirágokat szerette. S ha ez így volt, nem kell többé csodálkoznunk azon, hogy Dayka Gábort és Kis Jánost dicsőítette Csokonai rovására. Az a körülmény azonban hogy lealázónak érzi Csokonai emlékével együtt szerepelni a helikoni ünnepen, már több, mint az ellenkező ízlésű kritikus különvéleménye. Azt hisszük, nem alaptalan az a feltevésünk, hogy Kazinczyt nemcsak társadalmi elhelyezkedése, műveltsége és ízlése vezette Csokonairól kialakított vélekedésében, hanem a személyes féltékenység is. Makacs tiltakozása Csokonai népszerűsége ellen, gyakran a hiúságában sértett ember hangját juttatja eszünkbe. Észérveket nem tud újabbakat felsorakoztatni a költő ellen, csupán régi megállapításait ismételgeti. Hogy magatartása egyre elfordulóbb, az értelem nem magyarázza meg, csupán a szenvedély. Természetes, hogy erre nehéz konkrét bizonyítékot találni nyilatkozataiban. A széphalmi mester talán még önmagának sem vallotta be ezt a körülményt, annyira igyekszik mindig elfogulatlannak látszani. Ezért ismételgeti állandóan, hogy ő szerette Csokonait. A tények pedig egészen mást mondanak. Mint ahogy nyilatkozatai már a költő életében nem árulnak el különösebb melegséget, Csokonai halála sem indította egyetlen meleg, baráti, vagy legalább sajnálkozó kijelentésre. Kritikára és leértékelésre azonban annál inkább. Bár ezek a kritikák többnyire irodalmi vonatkozásúak voltak, kapcsolatban álltak Csokonainak a társadalmi rendbe beilleszkedni nem tudó, „rendetlen" életmódjával is. Most, amikor bizonyítékot próbálunk keresni az irodalom határán észrevehetően túlmenő ellenszenvéhez, idézhetünk néhány sort a széphalmi mester egy leveléből, melyet egyszer Nagy Gábornak írt. „Engem ezek a recensensek agyon magasztalnak" - írja „Már protestáltam ellene .. . Némelly ember nem érti, hogy én az illyeneken épen úgy pirulok, mint mikor az az istentelen Csokonay a' Kácsándy Theréz temetésekor az egész Publikum szemeit Földvári és Budai urakra fordította, és istentelenségből egy pausát teve, hogy nézzék a' kiket ő néz." 68
