Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

Jóval érdekesebb és értékesebb volt az az állásfoglalásuk, amellyel az „asszonyi nem oktatásáról" mondták el véleményüket a megyében, leszögezvén, hogy e munkát „az alsó iskolákon kívül is el kell végezni, a női nein feleségi, anyai és gazdaasszonyi szép kötelességeire" való tekintettel, sürgetvén a leánynevelő intézetek mielőbbi felállítását az országban és az elhagyott leánygyermekeknek közpénzen alkalmazott magánnevelők általi tanítását. Ugyancsak - figyelemre méltó - a választmány azt a gyakorlatot sem tartotta célravezetőnek, hogy a tanító az iskolából kimaradottak részére ünnepnapokon elmondja a tanultak rövid sommáját, hanem helyette - meglepő tájékozottsággal - Henry Brougham angol államférfi, jogtudós és történetíró által népszerűsített olvasótársaságok felállítását javasolta. Mindez a körülmény annál figyelemreméltóbb volt, miután a nép nevelése érdekében megírt s Londonban 1825-ben megjelent Practical observations upon the education of the people című s több mint 30 kiadást megért munkája Broughamnak alig pár esztendővel jelent meg a választmány tanácskozásának az időpontja előtt. A választmány ,,az országnak fő érdekében" az ,,alsó oskola" terhének a köz által való viselését tartotta a legégetőbb kérdésnek, olyannak, amely a köznépet „a vadsághoz közelítő állapotból" kiemeli s a „civilisatio magasabb fokára emeli". E célra négymillió pengő-forint összeget tartottak szükségesnek esztendőnként. Mivel azonban e jelentős sommának az előteremtésérc aligha volt bármifajta remény is az országban, ezért a választmány új törvény hozására tett javaslatot, arra, hogy „minden helységbeli egyvallású község köteles legyen alsó oskolát tartani közköltségen, melyben olvasás, írás, első elemi számvetés, vallás és jóerkölcs alapismeretei ingyen taníttassanak, ezen költségeket azonban nem a tanulók szüleire kellenék kivetni, mely elidegenedést okoz, hanem a falu - közszámadás melletti - költségeire". A választmány előadója szerint a helységektől kevésbé lehetett megkövetelni azt, hogy ki légyen a helybeli gyermekek tanítója és mit fizessenek a munkájáért, mivel a helységek - e tekintetben még - „a mívelődés gyermeki fokán" állottak. A választmány a tanítóknak mint „publicus embereknek" a fizetését egyedül csak a törvényes rendelkezésekkel tartotta biztosíthatónak. Majd szószerint az alábbiakat rögzítette: „A mestereknek fizetései, melyek szabad szállást és egyéb urbér-szerint nékiek adatott haszonvételeken kívül, a körülményekhez képest 200-tól $00 Ft-ig pengőben lennének meghatározandók, amennyiben (pedig) e magános célra tett adakozások és fundatiok elegendők nem volnának, az illető törvényhatóságok bonni közpénztárából fedeztessenek, az oskolaházhoz szükséges fundust az illető földesúr adni tartozván." A június 21-én folytatott választmányi ülés az 1791. évi 26. tc. vallásszabadsággal összefüggő kérdéseit érintve leszögezte, hogy a nevelőknek mindig szabadon kell tanítaniuk és azt a körülményt is, hogy minden fajta tanulási tilalmat fel kell függeszteni a hazában. Az iskolalátogatási kötelezettség elmulasztásának szankciójaként a helyhatósági hivatalviselés jogának az alsóbb iskolát el nem végzett embertől való megvonását mondta ki. Bár magasabb állásokra már elő volt írva bizonyos képesítés, jócskán akadt azonban még olyan hivatal, amelyet analfabéták is betölthettek, akár falusi bírók, vagy falusi esküdtek, vagy éppen pandúrok stb. voltak az illetők. A június 22-én folytatott bizottsági ülés az iskolaszervezet kérdésével foglalkozva elvként leszögezte, hogy a tanítók közül az iskolát a legidősebb peda-