Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

Nem tudták végrehajtani a megyék a II. Ratio educationis rendelkezéseit, noha az még csak a jobbágy-parasztcsaládok gyermekeire nézve tartotta kötele­zőnek az iskolába járás kötelezettségét. Végül is korszakunkban az 1845-ben ki­adott „Magyarország elemi tanodáinak szabályzatá"-nak kellett e kötelezettséget újra előírni - most már -, az ország valamennyi családja számára. Azonban, ezt a királyi rendelkezést sem hajtották végre az országban. így a tankötelezettség államigazgatás útján való következetes végrehajtásának a kora az abszolutizmus volt, végleges kodifikációját azonban csak az 1868. évi 38. tc. alkotta meg. * * * A népoktatás és a népnevelés ügyének a rendezésére vonatkozó elvek te­kintetében jelentős vita folyt a megyék és a helytartótanács, de a konzervatív kormánypárt és a liberális kisebbség között is. 24 Miután az összes állami oktatás­ügyi rendelet csak a katolikusokra vonatkozott - a protestánsokat ugyanis védte az 1790. évi 26. tc. - a konzervatívok a nevelésnek - a papirend közbejöttével gyakorolt - felségjogát hangsúlyozták mindvégig, s illetéktelennek tartották a megyék iskolai ügyekbe való beavatkozását, a nemességnek nevelés céljából tör­ténő megadóztatását pedig - egyenesen - alkotmányellenesnek. Miután a legutóbbi két diéta (1830, 1832) óta sem mozdult előre a nép nevelésének az ügye az országban, ezért a liberális kisebbség - a konzervatívok ellenében - inspirálni kezdte a megyéket a népnevelés ügyének saját hatáskörük­ben való megoldására. Maga Somogy is, a köznevelés és népoktatás kérdését to­vább már nem odázhatván, az 1837. tavaszi ülésszakán csakhamar kiküldte vá­lasztmányát, amely 1838. január 18-án, Sárközy Albert másodalispán elnökletével meg is kezdte a munkáját. A másfél esztendeig működő „választottság" az „or­szágos és nemzeti köztárgyak" sokasága közül a népnevelés ügyére hívta fel kü­lönösképp a figyelmet és elfogadta, hogy a „nevelésbeli oktatásra" háromféle is­kolatípust tart szükségesnek működtetni: 1. az elementárisát, vagyis a kezdőt, 2. a továbbtanulásra „készítő oskolát" és végül 3. a főiskolát. A bizottság másnap: január 19-én már Czindery László elsőalispán elnök­letével folytatta munkáját, tagjainak sorában Somssich Pállal. A választmány sictett leszögezni, hogy a II. Ratio educationis rendeletét nem tartja ugyan tör­vényellenesnek, mindazonáltal alkotmányjogi megfontolásból óvásként leszögez­te, hogy „a jövőben a kormány önkényileg az ország hozzájárulta nélkül a neve­lési rendszerbe be ne follyon". De annak is hangot adott a választmány, hogy az országgyűlés csak a tanítandó tudományokat határozhatja meg, a tanítás módo­zatait azonban aligha írhatja elő. Az elvi kérdések után sietett azt is megfogalmazni a választmány, hogy az alap- vagy elemi iskolák támogatására vonatkozó törvények szerint - céloz­ván az 1548. évi 6. és 1550. évi 19. tc.-re - a papi „jószágok" jövedelmeit még az uralkodó sem fordíthatja más célokra, mint az iskolák javára. Ha pedig ezek az összegek elegendők nem lennének a tanítói fizetésekre, akkor legyen szabad azokat „önkényti adakozásokkal" s „szabad ajánlásokkal" kiegészíteni a nem­zeti nevelés céljaira „az adózókra is arányilag (arányosan) kivetendő adó által". A választmány változó érdeklődés mellett végezte a munkáját. A részvét­lenség miatt elnapolt március 26-i ülésen június 20-át tűzték ki az újabb összeülés dátumára. Ezen Kiss András csokonyai lelkész formális javaslatára deklarálták az iskolatípusokat: I. elementárisra, valamint 2. közép- és főiskolára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom