Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

i8-20 éves is volt, sőt soraikban találtunk egy 14 éveset és egy 30 esztendőset is. Végzettségükről keveset tudunk, a kaposváriakról csak annyit, hogy az „singulariter rudis" volt, de olyan is akadt köztük, akik a teljes filozófiai tananyagot is elvégezték (Berzence, Kéthely). Ilyen promagister volt Szentgróton is, akiről azt jegyezték fel: „continuo pulverem scholasticam inter pueros haurire". Ácsán is működött egy segédtanító, a mestert helyettesítvén, amikor az a jegyzőségen dolgozott. Szentbalázson is egy 16 éves és normális iskolát végzett segédtanító foglalkozott az iskolábajáró 5-6 gyerekkel, miután a tanító be sem nézett az iskolába. E segédtanító ezért a munkájáért csak ruhát kapott az iskolamestertől. A segédtanítók fizetése igen sovány és szegényes volt. A legnagyobb fizetésük: évi 50-60 forint csak Kaposvárott, Marcaliban, Kéthelyen, Sümegen és Nagykanizsán volt az egyházmegyében. Néhol a 12-30 forint közötti fizetésen kívül még kaptak élelmet és lakást is, s valamiféle stóla részesedést. Volt olyan hely is, ahol kaptak egy-egy csizmát, vagy csizmafej élést és egypár fehérneműt. Karádon azért nem fizettek a segédtanítónak, mert nem volt iskolája és tudatlan volt, a mesternek kellett őt is tanítani. Találóan jegyezték fel a jegyzőkönyvek, hogy fizetésük a tanítók tetszése szerint: ,,modo plus, modo minus" voltak.

17 Az egyházlátogatlási jegyzőkönyvek sokszor elmarasztalták a tanítók erkölcsi fogyatkozásait, a lustaságot, az öregségből eredő unottságot, de szigorúan emelték fel a szavukat a tudatlan és a kántorizálni nem tudó tanítók ellen is, főképp az iszákosokat ítélték el. A filiákban - igen sok helyütt - a tanítók voltak a korcsmárosok és ezek között elég nagy számmal voltak „haszontalanok, s minden hájjal megkent paniperdák", akiknek minél előbb óhajtották a pályáról való eltanácsolásukat. Ki is mondták a jegyzőkönyvek, hogy „akik csak cimbalmozni tudnak, azok ne lehessenek tanítók", mivel ezektől vajmi keveset tanulnak a gyerekek az iskolákban. Az iskolák és a tanítók fogyatkozásait mindig szóvátevő jegyzőkönyvek nyomatékkal hangsúlyozták a plébánosok számára a kötelező tennivalókat. Még az iskolakörüli szép érdemekkel felruházott gyékényesi plébánosnak is előírta a püspök, hogy „nihil se in re scholari, fecisse arbitretur".

18 Egyes filiákban - római katolikus iskola híján - a szülők protestáns iskolákba járatták a gyermekeiket. Mindezt a plébánosok aligha nézhették jó szemmel, hiszen még azt is ellenőriztették, hogy a protestáns hittanórákról kiküldik-e a más vallású gyerekeket, miután a másfelekezetű hittanórákon való részvételt igen veszedelmesnek tartották. A püspök nagy gondot fordított az egyházi iskolák részére tett alapítványokra is. A tihanyi apátság évente 15-20 katekizmust, bibliát és olvasókönyvet adott át ingyen a tanulóknak. Szép számmal akadtak plébánosok, akik az iskolázás terén elévülhetetlen érdemeket szereztek. A nagyberényi plébános (Pátzai Ferenc) 1813-ban - az iskolaépítés idején - helyet adott a plébánián az iskolának, nehogy - terem hiányában - a tanítás szüneteljen. A gamási plébános pedig 1000 forint tőkét adományozott a tanító fizetésére és az iskola ellátására. Arról már nem tehetett a derék plébános, hogy az alapítvány összege közben devalválódott, így a tőke kamatai még a tanító fizetésére sem voltak elegendőek. Somogyban különösképp Waldstein Ferenc attalai, Koller Ignác nágocsi, Tomor János marcali esperesek és Ciffray Imre gamási plébános voltak azok a lelké-