Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

8. elrendelte az öreg tanítók, vagy a más munkákkal agyonterhelt, agyonhalmozott tanítók számára, vagy sok tanuló esetében: a segédtanító tartását. A felsoroltakon kívül azonban i. továbbra sem tudta szabályozni a tankötelezettség idejét a II. Ratio educationis; 2. nem tudta kötelező érvényűvé tenni a preparandia elvégzését; 3. nem tudott a tanítói jövedelmek rendszerén változtatni, csupán arra bíztathatta a nagyon szerény jövedelmű, főképp a filiákban dolgozó tanítókat, hogy bárom évi kitartó munka után, majd jobb és „kövérebb" állást kaphatnak; 4. nem tudott lényegében a tanítók másodállása tekintetében sem rendet teremteni a 19. század első felében, bár a nótáriusi funkciót már a Projectum is tiltotta, a kompromisszumot azonban a II. Ratio is tudomásul vette, különösképp, ha volt a faluban segédtanító, és a falu annyira szegény volt, hogy nem tudott külön jegyzőt alkalmazni, 5. a falusi iskolák igazgatói továbbra is a plébánosok voltak, akik valláserkölcsi tekintetben a püspök jurisdictioja, az iskolai szakmai felügyelet szempontjából azonban a kerületi tanfelügyelő illetékessége alá tartoztak. A tanítókat mindvégig a plébánosok alkalmazták, néha azonban az esperesek is beleszóltak a kinevezésükbe, valamiféle előzetes vizsgálat formájában; A csaknem 30 évvel későbbi II Ratio educationis - amelynek egy példánya egy évet késve - csak 1807 elején érkezett meg Somogyba, már realisztikusabb alapokon kereste a települések nagysága és a társadalmi igények közötti harmóniát, nemcsak az oktatásmódszertani kérdésekben, hanem az iskolaigazgatási ügyekben is, hangsúlyozottan kimondva végül is: a 6-12 esztendős gyermekek iskolakötelezettségének gondolatát, amely - még hosszú évtizedeken keresztül - csak a félúton való megállás és megvalósulás állapotát tükrözte. Az is köztudott, hogy - hacsak kezdetlegesen is - a II. Ratio educationis indította útjára az ismétlőiskoláztatás gondolatát, még akkor is, ha ezek az iskolák a kerületi iskolafelügyelők és a közigazgatási hatóságok - eléggé nyomatékos - ellenőrzése mellett csak az abszolutizmus idején nyitották meg kapuikat. De a jobbágy-paraszti családok leánygyermekeinek az oktatásáról is elsőként intézkedett c rendelet a hazai népoktatás történetében. Lényegében ettől az időtől került szinkronba a II. Ratio educationis az előtte már bevezetett protestáns tantárgyi követelményrendszerrel és tantervi utasítással is, megfelelően az általuk képviselt, illetve a társadalmi bázisukul szolgáló nyitottabb paraszti polgárosodás igényeinek. A II. Ratio educationistól (1806) még hosszú út vezetett a hazai népoktatás évszázados szakaszát lezáró 1845-ös elemi iskolai szabályzat (Magyarország elemi tanodáinak szabályai) tető alá hozásáig. Nem is a századeleji rendelet elvi törekvései és céljai voltak időszerűtlenek, jóval inkább az izgatta a korszak legjobb koponyáit: mikor válhatnak a benne megfogalmazott törekvések jobbágy-paraszti társadalmunkban valósággá, mikorra érnek meg a feltételek a falusi népiskolák benépesítésére és fenntartási költségeinek az előteremtésére? A megyék jószándékú - egyebekben azonban a felelősséget mindig elhárító s bürokratikus velleitású - törekvései végeredményben nemcsak az iskolába járatás kötelezettségének a végrehajtásában, de az iskolafenntartási költségek hatékonyabb birtokosi támogatásának a megnyerésében is - csak kis részben valósulhattak meg.